2008. november 14., péntek

Megszüntetett testvériség

Akármennyire is utálhatjuk Robertkót, egyvalamit meg kell hagyni: ügyes politikus. Ezt ma, egy nappal, pár órával a hosszú hónapok óta várt magyar-szlovák kormányfői csúcs előtt is tökéletesen bizonyította. A szlovák belügy ugyanis véletlenül pont a napokban, egészen pontosan szerdán szüntette be a Szlovák Testvériség (Slovenská pospolitosť) néven futó agyrémszervezetet, mint polgári társulást. Pártként már két évvel ezelőtt rátették ajtajukra a lakatot, most viszont "alsóbb szinten" is lehúzhatják a rolót.
Minderről természetesen a kormányhivatal ad tájékoztatást (nem a belügy, amely normál esetben az ilyenről tájékoztatna) ma, egy nappal a tervezett csúcstalálkozó előtt . Melynek egyik fő témája a két ország/nemzet viszonyát mérgező radikalimus lesz. Ahol majd tehát Fico koma vígan mutathatja magyar kollégájának: látod, mi nem gatyázunk az egyenruhában masírozó hülyegyerekekkel! És nálatok ez hogyan is működik?... Gyurcsány papa meg erre legfeljebb hümmöghet egyet. Persze Fico ilyetén kijelentése - amelyhez hasonlót már ma is megeresztett, amikor a szélsőségesekkel szembeni zéró toleranciáról papolt - akkor lenne igaz, ha a Testvériség kapuit már évekkel ezelőtt bezárták volna. De legalábbis 2006 körül.
Megváltoztak az utóbbi hónapokban/években szélsőségesekkel, erőszakot és kirekesztést hirdetőkkel szembeni jogszabályok? Az imént becsukott társulás az utóbbi hónapokban különösebben bevadult volna? Nem. Akkor ilyen alapon miért nem lehetett őket taccsvonalon túlra tenni már korábban? Mert a francot sem érdekelte. És akkor miért most? Mert holnap Fico-Gyurcsány találkozó lesz. Érdekpolitizálás a javából...

Nincsenek megjegyzések: