Izgalmas dolog az újságírás. Főként akkor, ha pörögnek az események. Ha pedig a történések szálát egy lapzárta vágja ketté, még inkább.Ma (kedden) úgy kellett hat oldalt megtöltenünk egyetlen egy témával, hogy a végeredményt csak sejteni lehetett. Sejteni... ez talán nem a legmegfelelőbb szó, mert nap közben már gyakorlatilag eldőlt, hogy a Radičová-kormány megbukik. (Amiért egyébként nagy kár, pláne azért, mert ezután valószínűleg csak rosszabb jöhet. Először a bizonytalanság, majd várhatóan Fico és csapata. Őket meg nem kell bemutatni. Ja, és a mentőöv meg úgyis el lesz fogadva, tehát ennyi értelme volt a renitenskedésnek.) De hiába lehetett gyakorlatilag tudni, mi lesz, ha maga a szavazás csak késő este került sorra (mint később kiderült, 10-kor), az utolsó oldalnak viszont fél nyolckor kell a nyomdába mennie. Mondjuk a Sme sem állt ebből a szempontból sokkal jobban, igaz, az ő nyugati kiadásuk később zár, de ez egyrészt nem minden oldalra igaz, és még ha igaz is lenne, azért 14 oldalt átírni fél óra alatt nem lehet.
Mert ugyebár, ha valami várhatóan meg is fog történni, gyakorlatilag tuti, hogy meg fog történni, még nem történt meg. Érdekes dolog úgy írni a lapot, úgy válogatni a témákat és dolgozni azokat fel, hogy ha véletlenül valamilyen csoda folytán megváltozna a helyzet, akkor másnap mindenki komplett idiótának tart majd minket. És jogosan, mert az olvasót nem kell, hogy érdekelje, mikor van a lapzárta.
Azt hiszem ilyen helyzettel még a legtapasztaltabb újságírók is csak egy-kétszer találkoztak életükben. De legalább nem írtunk hülyeséget, mert valóban megbukott a kormány. Sajnos.
