2009. május 28., csütörtök

Gyorsforgalmi miniszterek

A miniszteri autók nagy és gyors autók. A nagy és gyors autók pedig arra vannak, hogy gyorsan közlekedjenek – vélik nálunk sokan, köztük a miniszterek is.

Pedig nem, attól, hogy valaki miniszteri autóval utazik, nem jelenti azt, hogy országúton 150-el hajthat. Tudom, ez mind fölösleges lárifári, mert a gyakorlat nálunk olyan, amilyen. Minden miniszter(i kocsi) magasról szarik a szabályokra. Így volt ez 15 éve, 5 éve és így lesz még legalább 5 év múlva is. Ezt a rövid elméleti felvezetést csak azért írtam, hogy kontextusba tudjuk helyezni Dušan Čaplovič rakatnyi közjóért felelős kormányalelnök pénteki szolgálati útjait.
A Čaplovič sajtósa által ma kiadott közlemény arról tudósít, hogy a jobb körökben – teljes joggal – csak szalonnacionalistának titulált miniszterelnök-helyettesre holnap sűrű program vár. 10 órakor Párkányban csehszlovák és magyar katonasírokat koszorúz a párkányi csata 90. évfordulója alkalmából – igen, állítólag ilyen is volt (a közlemény szerint a magyar hadsereg „megtámadta“ a várost, de a csehszlovákok megverték őket) –, a heppening után pedig a kormányalelnök „részvételét a város jelen levő vezetőivel és polgáraival történő eszmecserére is felhasználja“. Szóval 10-kor kezdődik az eksön – ami általában késni szokott x percet –, ezen szónokol, koszorúz, majd a végén kedélyesen cseverész egyet.
A miniszter pénteki programjának következő pontja: 14.00, Kiszucaújhely, ahol egy iskolafelújítási projekt záróakkordján vesz részt.
10 óra Párkány, sűrű programmal, 14 óra Kiszucaújhely. A maps.google útkeresője szerint a legrövidebb úton 3 óra 13 perc. Miben fogadunk, hogy Čaplovič 11 előtt nem megy el Párkányból, s hogy ennek ellenére már 14 óra körül vígan a célállomáson lesz?
Ha valaki péntek délután egy után Vágbeszterce vagy Turócszentmárton magasságában leülne a főút mellé, garantált, hogy legalább egy 140-nel robogó fekete BMW-t láthatna.
Persze Čaplovič védekezhetne azzal is: mit tegyek, ha ilyen szorosra tervezik a programomat? De inkább: miért tervezi a miniszter ilyenre a programját, ha tudja, hogy ezt csak haláltempóban lehet teljesíteni?

Megéri játszani

A Barcának azért jó szurkolni, mert körülötte sokmindent szépen meg lehet ideologizálni. Persze a többi csapat drukkere is ezt teszi, de nem mindig meri bevallani. Mielőtt viszont túlideologizálnánk a tegnapi BL-döntőt, egy valamit talán nyugodtan el lehet mondani róla: legnagyobb hozadéka az volt, hogy visszaadta a fociba, mint játékba vetett hitet. A Barca győzelme azt üzente: igen, megéri játszani. Mert játékkal is lehet nyerni.

Az egészet egy bizonyos Hendrik Johannes Cruijff nevű úriember kezdte. Ez a hollandus 1988-ban KEK-győztes edzőként az Ajax kispadjáról Barcelonába érkezett. Egyszer, 15 évvel azelőtt már megjárta ezt az utat, de a második utazás mélyebb nyomokat hagyott a futballtörténelemben. Ez a holland fickó fokozatosan összerakta Európa akkori egyik legjobb csapatát, s főként, a kontinens legszebb focit játszó csapatát. Ez a gárda négy bajnoki cím mellett egy-egy KEK- és BEK-serleget gyűjtött össze, maga mögött hagyva egy-egy sikertelen KEK- és BL-finálét is. De a sok siker mellett máig játékával emlékezetes, amiért anno a Dream Team elnevezést kiérdemelte.
Ennek a csapatnak volt egyik fiatal, ám hamar oszlopossá váló tagja, egy bizonyos Josep Guardiola i Sala nevezetű katalán úriember. Akibe - mint ahogy sok más akkori társába is - Cruijff a jelek szerint sikeresen beleoltotta a támadófocit, a labdajáratást, az egyérintőzést, a játékot. S szerencsére ez a fiatalember ezt később sem felejtette el, rázta le magáról.
A fociban hosszú évtizedek óta vív egymással ádáz csatát a játék és a küzdelem. Hol egyik, hol másik kerekedik felül. A meccs sosincs lefutva, végső győztest ebben a "sportágban" nem fognak hirdetni. Ám az ilyen sikerek, mint ez a tegnapi katalán, talán el tudják hitetni a játékosokkal, edzőkkel, klubvezetőkkel és szurkolókkal, hogy így is eredményes lehet valaki. Hogy a sikerhez nem kell megölni a játékot. Elég játszani. S győzni.
Játszunk, s győzzünk. Játszottunk s győztünk. Erről szólt a római finálé, erről szólt az egész év.

2009. május 27., szerda

Egy nézhetetlen döntő (?)

Ma este háromnegyed kilenckor egymásnak esik a két legjobb európai liga friss győztese, hogy megmérkőzzenek a legnagyobb presztízsű európai serlegért. Mindenki álomdöntőt vár. A résztvevőket nézve az is lesz, de nagy az esélye, hogy ez is egy taktikai csatározások miatt nézhetetlenné fajuló döntővé válik. Az elmúlt évtizedek álomdöntőinek nagy része sajnos ilyen volt.

E sorok szerzője abban a szerencsés helyzetben van, hogy elmondhatja magáról, mindkét döntőbeli csapat szimpatikus számára. Ugyanakkor bevallottan a katalán alakulat az igazi kedvence. Illetve az, amit általában a pályán „művelnek“. Így akármelyik gárda is nyer ma, ha megérdemelt lesz, a szerző nem lesz különösen elégedetlen. Hacsak egy kicsit amiatt nem, ha esetleg nem jönne össze a triplázás, hiszen erre mégis viszonylag ritkán adódik alkalom...
A mai döntő abból a szempontból is rendhagyó, hogy ritkán jut el idáig két olyan csapat, amelyik az egész évben kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, saját, magasan jegyzett bajnokságának tagjai felé nőtt, és megérdemelten jutott el oda a BL-ben is, ahová. És emellett még nézhető, modern, szerethető focit játszik. Meg persze a többiek is elismerik, hogy ott a helye. Utoljára ilyen döntőt 1999-ben láthattunk a Nou Campban, a most is döntős és címvédő MU és az akkor nagyon peches Bayern jóvoltából (mindkét csapat bajnos és hazai kupagyőztes is volt már akkor). És itt tegyük hozzá: emlékeim szerint az a meccs sem színvonala miatt lett emlékezetes. Hanem az utolsó három perc miatt...
1999 előtt talán 1994-ben került sor utoljára ilyen döntőre, és itt is van – és lehet – pár rokon vonás a maival. Egyrészt az FC Barcelona játszotta, amely akkor is, most is bajnok hazájában (habár akkor csak az utolsó fordulóban vált azzá), másrészt pedig akár hasonlóan sokkoló eredmény is születhet a találkozón.
Igen, ebben a meccsben minden benne van. Míg egy MU-Chelsea döntőről előre meg lehetett jósolni, hogy nem lesz egy lehengerlő előadás – merthogy a Chelsea ehhez nem partner –, addig a mai két döntős neve garancia arra, hogy semmire sem vehetünk mérget.
Szinte biztos, hogy mindkét csapat gólt, gólokat fog akarni lőni – ez a mai fociban már nem teljesen természetes, lásd például a fentebb említett kék alakulatot –, de ugyanakkor nem szeretne először „inkasszálni“. Ezen szerény véleményem szerint nagyon sok fog múlni.
Az első gólon. Ha a 60. perc magasságáig nem születik találat, a címben megjósolt döntőre lesz a legnagyobb esély. Taktikázás, próbálkozás, helyzetecskék, mezőnyjáték. Ilyen esetben agyon szoros eredmény várható, a győzelemhez pedig talán egy jó adag szerencsére – akár á la 99 – is szükséges lesz. Ha az első gól még a 30. percig megszületik, szinte biztos, hogy szebb mérkőzésre lesz kilátás. Olyan meccsre, amelyben viszont akár a sok, nagyon sok gól is benne van. Itt ugyanis érvényes, hogy mindkét csapat képes nagyon sok gólt rúgni még a legerősebb ellenfeleknek is. Ha valamelyik szekér beindul, a második rúgott gól után valószínűleg már csak az lesz a kérdés, hogy mikor állnak le a fiúk.
1-0? 3-2? Tizenegyesek? Vagy 3-1, 4-0?
Én ez esetben inkább nem tippelnék. Győzzön a jobbik! Személy szerint remélem, ez ma este a Barca lesz.

2009. május 24., vasárnap

Pár no comment a hétvégéről

Nem csak a munkanapok, a hétvégék is számos borsos közéleti eseményt, beszólást szállítanak. Az alábbiakban az utóbbi két nap általam legszebbjeinek tartottakat gyűjtöttem össze egy csokorba.

Csáky Pál Tornalja környékén 103 km/h-s sebességgel hajtott egy 50 km/h-s sebességkorlátozású területen. Igen, politikusokkal sajnos megesik. És az sem volt szép, hogy Csáky szart rá kifizetni a 400 ojrós büntit - pedig ő tényleg megtehetné -, beérte egy híg kis bocsánatkéréssel. "Valószínűleg kissé túllőttem a célon. Állítólag 50-es van ott, nem tudom, valahogy nem vettem észre" - mondta. Poénos egy fickó...
De nem ez a lényeg! Hanem az, ahogy egyesek ezt megkommentálták. Jöjjön az első hétvégi gyöngyszem, Rafael Rafaj szájából: "Nem is azzal van a gond, hogy a képviselői mentelemi jogára hivatkozott, hanem hogy nem próbált emberi módon kommunikálni." Mármint a rendőrrel. Hát igen, nem lehet mindenki olyan kommunikációs géniusz, mint Rafaj pártbeli főnöke, aki pár hete szépen lekommunikálta problémáját a parlament parkolóházában szolgálatot teljesítő rendőrnővel. "Te p...! Azonnal engedd be a sofőrömet! Ki vagy te? Mit keresel itt? Hogy hívnak téged, te p...?" Kommunikáció mindenek felett.

Államfőnkről eddig is tudtuk, hogy a populizmus és képmutatás mestere. A hétvégén ez utóbbi oldalát domborította egy kicsit ki. Gašparovič szerint elfogadhatatlan, úgymond arrogáns, hogy az ellenzéki képviselők és a média egy része az Alkotmánybíróság döntését kritizálja, mert az meg merte szüntetni a Speciális Bíróságot. "Szokatlan, kvalifikálatlan, illetlen s főként arrogáns a médiában támadni az Alkotmánybíróság bíráinak döntéseit, ahogyan a többi bíróság bíráinak erkölcsi kreditjét kérdőre vonni" - véli az államelnök. Most tegyük félre azt, hogy mit gondolunk - s velünk együtt az ország nagy része is a hazai bíróságok munkájáról -, ehelyett nézzük meg a 90-es évek Gašparovičát. Aki akkor parlamenti elnökként egészen másként kezelte az Alkotmánybíróság döntéseit. Amikor a testület kimondta, hogy az akkori parlament alkotmányellenesen fosztotta meg mandátumától František Gaulidert, ő nem kritizált arrogáns módon. Egyszerűen csak nem respektálta a bíróság döntését. Nem szebb megoldás ez? Most mit kell hümmögni, sokkal egyszerűbb szembeköpni, nem?

Végül jöjjön egy vasutas hír. Röviden: az orosz vasúti társaság vezérigazgatója járt mifelénk, új szélesnyomtávú vagonok átadásán vett részt Tőketerebesen. Tudjuk, Ficóék szélesnyomtávú vasutat akarnak nyomtani Szlovákián keresztül Bécsbe, valójában ez a projekt kapott egy kis PR-t ezzel a terebesi kiruccanással - ahová természetesen a kormányfő sem volt rest elmenni.
Nézzük először Fico üzenetét. "Meg vagyok róla győződve, hogy ez az aktivitás rendkívül fontos Kelet-Szlovákia szempontjából" - mondta Fico. Valóban. Jelenleg az 5000 ezer lakosú Tiszacsernyőn és környékén 10 emberből 11 a vasútnál dolgozik, ezek nagy része abból él, hogy a szlovák-ukrán határon ér véget a szélesnyomtáv. Ha megépül az országot átszelő szélesnyomtáv, keleten gyakorlatilag mindenkit kirúgnak, hogy helyettük Pozsonyban vagy Bécsben vegyenek fel 1500 - 3000 rakodómunkást. Ja, hogy ott nem találnak olyat, aki annyi pénzétz lapátolna, mint Csernyőn? Nem baj, majd szélesnyomtávon fogjuk őket Pozsonyba szállítani szállítani...
Az eksönön Fico mellett az orosz vendég is "villantott" egyet. "A szélesnyomtávú vasút iránt nagy érdeklődést mutatnak magyar és lengyel partnereink. Az elmúlt hétvégén többször beszéltünk erről a magyarokkal, akik igyekeznek minket tárgyalóasztalhoz húzni. Informáltak minket arról, hogy nagyon szeretnék kiépíteni a szélesnyomtávú vasutat, s ezt a projektet a kormány is támogatja és van rá pénze is" - mondta a Vlagyimir Ivanovics Jakunyin névre hallgató orosz vasúti vezérigazgató. A magyar kormány valószínűleg a napokban azért kezdeményezte a 13. havi nyugdíj eltörlését, hogy a szélesnyomtávra spórolhasson. Van ott pénz, perszehogy... Még jó, hogy Jakunyin elvtárs van, akiket ennyire hülyének nézhet.

2009. május 18., hétfő

Autonóm jegyzetíró

Nem nagyon szeretek Dag Daniš tollából kommentárt olvasni, de néha megesik. Aztán általában bánom és csodálkozom, hogy hogyan lehet ő az egyik legolvasottabb szlovák véleményformáló napilap fő jegyzetírója.
Néha természetesen előfordul, hogy jót és eredetit ír. Elgondolkodtatót. De valóban csak néha.
És amikor ilyet olvasok, nem tudom, hogy őt ezért „fizeti“ valaki, vagy csak úgy szimplán blöki. Vagy csak tudja, hogy az autonómia szó és téma szép számú klikkelést hoz?