2008. november 21., péntek

Amikor Slotának igaza van

Bármennyire meglepő a címben szereplő megállapítás, igaz. Van ilyen. Persze nincs mindenben igaza, de abban feltétlenül, amit a szokásos csütörtök reggeli, Robert Fico kormányfővel tartott eszmecseréje után mondott a szlovák–magyar viszony katasztrofális állapotával kapcsolatban. „Azért mert valaki valakiről úgy nyilatkozott, hogy fésületlen, és emiatt tör ki lassan a harmadik világháború, ez teljesen nevetséges“ – véli a nacionalista pártvezér. Ez valóban nevetséges lenne. „Csak a süketek és vakok nem látják, hogy ezek közönséges, primitív álindoklások“ – tette hozzá Slota. Ez is nagyrészt helyénvaló. Azt mindenki tudja, hogy Slota nem különösebben válogatja meg szavait, olykor alaposan „belebarmol“ a közbe, jókora nagyságú és szagú szóürülékeket hagyva maga után. Melyeket aztán partnereinek kell összetakarítaniuk. Ilyen politikusból van jópár nyugaton is, ezzel nem is lenne nagyobb probléma.
A fő gond nem azzal van, ahogyan Slota elmond valamit, hanem hogy mit mond és ez mi mindent von, vonhat maga után. Helyes a pártvezér azon meglátása, hogy nem a fésületlen, kócos kifejezések rontják elsősorban a két nemzet kapcsolatát, hanem – ezt már e sorok írója teszi hozzá – az a gyűlölet és megvetés, melyet ezek a szavak mintegy spanyolfalként eltakarnak. Hogy aztán azok, akik nem szeretnék a lényeget látni, egyszerűen az illető vulgarizmusában lássák a problémát. „Slota primitív alak, aki mindenkit megsért, de pártja standard képződmény, amely csak abban különbözik a többi párttól, hogy erélyesebben szólal fel a nemzeti kérdésekben“ – így az általános politikusi és politológusi vélekedés. (Tisztelet a kivételnek!) Holott az elsődleges problémát nem az okozza, hogy a nemzet Jankója lebohócozza Szent Istvánt vagy lekócosozza Göncz Kingát. Az elsődleges probléma a gyűlölet, mely az illető és az általa vezetett párt többi prominense irányából a magyarok felé árad. Gyűlölnek minket azért, mert magyarok vagyunk s gyűlölnek mindent, ami egy kicsit is magyar. Az, hogy ez Slota részéről mennyire számít puszta számításnak, haszonlesésnek, ebből a szempontból teljesen másodlagos. De addig, amíg a közéletre befolyással bírók szlovákok nagy része ezt nem tudatosítja, nem remélhető előrelépés. Ha Slota holnaptól egy vulgáris és sértő kifejezést sem tenne, nem jelentene többé problémát? Nem, ő akkor is ugyanaz a gyűlöletkeltő alak maradna, csak elfogadhatóbb csomagolásban.
„Csak a süketek és vakok nem látják, hogy ezek közönséges, primitív álindoklások“ – üzente Slota azoknak, akik az általa mondott vulgarizmusokat tartják a szlovák–magyar jószomszédi kapcsolatok kerékkötőjének. Valóban: ne legyünk süketek és vakok!

1 megjegyzés:

marky írta...

Nagyszerű kép :D

Egyébként tényleg van benne valami.
Göncz Kingát nálunk, Magyarországon is annak tartják.
Valóban nem szép dolog valakit (főleg egy hölgyet) a külsejéért cikizni, de ezt hozza ki a legtöbb magyar érzelmű emberből, ha valaki (főleg ha külügyminiszter) olyanokat nyilatkozik, hogy nincs szükség vajdasági autonómiára, mert már csak nyomokban élnek ott magyarok.
Nem ez az egyetlen, amikor hajlandó volt valótlan dolgot állítani, csak hogy ne borzolja egy másik ország kedélyeit. Ezek után a legkevésbé vulgáris megnyilvánulás az, ha valaki kócosnak nevezi.