A Týždeň című szlovák közéleti hetilap utolsó 2008-as számában azzal a körkérdéssel fordult ismert, főként szlovák értelmiségiekhez és közéleti csinyovnyikokhoz, hogy szerintük mikor volt a szlovák történelem aranykora. Ha ezt a kérdést magyar vonatkozásban (tehát hogy mikor volt Magyarország, a magyar nemzet avagy a magyar történelem aranykora) tennénk fel magyaroknak – értelmiségieknek vagy a zutca emberének, mindegy – valószínűleg nem kapnánk olyan választ, amilyet az említett hetilap kapott. Nem is egyet. Nevezetesen: még csak jön. (Zárójelben jegyzem meg, hogy azok, akik ezt mondták, többnyire nem szlovák nemzetiségűek voltak, de ez e bejegyzés témája szempontjából másodlagos.)Arra a kérdésre mindenképpen egyértelmű válaszokat kapnánk, hogy melyik volt a magyar történelem fénykora. Honfoglalás, államalapítás, Nagy Lajos vagy Mátyás király korszaka, a 48-as forradalom és szabadságharc időszaka, a dualizmus – időrendi sorrendbe állítva valószínűleg ezek lennének a leggyakoribb válaszok. És óvatos tippem szerint tízből egy – avagy százból egy – olyan válasz sem érkezne, hogy majd csak jön. Jogos a kérdés, hogy milyen jövője van annak a nemzetnek, amely úgy érzi, elérte a csúcsot, s ezt már meg sem fogja közelíteni Mennyire vitális egy ilyen nemzet, mennyire akar élni, mennyire gondol a jövőjére? Ha az a jövő már úgysem ér sokat, ha a legjobb már mögöttünk van. Valóban a magyar nemzet öregkora, a lassú elmúlás vár ránk? A nemzet viszont nem személy, így nem is vénülhet el. Illetve, ha közéletileg, eszmeileg, gazdaságilag meg is vénül, mindig megújulhat, fejlődhet, nagyobbodhat. Ez az út tehát elméletileg nem egy irányú.
A fenti kérdésre nagy valószínűseggel érkező pesszimista, csak a múltat emlegető válaszokat valószínűleg az a tény folyásolja be döntően, hogy a mai Magyarország jóval kisebb akármelyik korabeli Magyarországnál. A magyarság fényes reményébe vetett hit viszont csak az ország határaitól, területi kiterjedésétől függ? Fel lehet adni az eljövendő újabb aranykorba vetett hitet? Történelmi példák igazolják, hogy a jelen helyzetnél sokkal pocsékabb kilátások közepette is voltak emberek és nemzetek, akik nem adták fel a reményt és igazuk lett. S ez távolról sem a magyarságra igaz. Ez a hit viszont mintha eltűnt volna belőlünk.
Lesz még magyar aranykor? S ha igen, ez miben fog megnyilvánulni?
A fenti kérdésre nagy valószínűseggel érkező pesszimista, csak a múltat emlegető válaszokat valószínűleg az a tény folyásolja be döntően, hogy a mai Magyarország jóval kisebb akármelyik korabeli Magyarországnál. A magyarság fényes reményébe vetett hit viszont csak az ország határaitól, területi kiterjedésétől függ? Fel lehet adni az eljövendő újabb aranykorba vetett hitet? Történelmi példák igazolják, hogy a jelen helyzetnél sokkal pocsékabb kilátások közepette is voltak emberek és nemzetek, akik nem adták fel a reményt és igazuk lett. S ez távolról sem a magyarságra igaz. Ez a hit viszont mintha eltűnt volna belőlünk.
Lesz még magyar aranykor? S ha igen, ez miben fog megnyilvánulni?
2 megjegyzés:
aranykor,...hmm. Kinek mi számít aranykornak. Egy bizonyos, minden korban megtalálhatja az ember a maga boldogságát, hisz maga annak forrása,...Tehát tevékenységünkkel magunk is hozzájárulunk a társadalmi állapothoz, generációs-kortárs korszakok részesei vagyunk. Aki napról-napra teszi dolgát az eleve a továbblépés céljával teszi azt, egyénként vagy csoportként egyaránt. Persze kis nemzetek esetén meg kell küzdeni a nagyok befolyásával, ami csak egységben, összefogással megy...s hát Márai Halotti beszédének sorai jutnak eszembe,...Más részről nehéz 60, mások jóvoltábol elpocsékolt évet csak úgy áthidalni,...de az emberekben tettről-tettre épül ez a híd,...s a partok hamarosan összeérnek. További jó buzgólkodást mindenkinek!
Nagyon divatos dolog a hit, optimizmus, előre tekintés jelenségét és a tetteket összekapcsolni, közöttük szerves kapcsolatot látni. (Ízig-vérig nyugat-európai, nota bene amerikai attitűd átplántálása ez. Nem valamiféle tundráskodó keleti szól belőlem, távol állok az Etelközbe révüléstől, de ez a menedzseriskoláktól kölcsönzött optimizmus-fétis egyszerűen nem áll kapcsolatban a tenni akarással, a tettekkel. A reformkor előtt a kulturális elmaradottság és a gazdasági fejletlenség körülményei között mindenki úgy gondolta, hogy a magyarság fénykora már elmúlt, mindenki nagy királyok nagy korára emlékezett, akár parlagiasan, nosztalgiázva téve ezt. Volt mire emlékezni, aztán erre a kulturális támaszra támaszkodva (vitatkozva és széthúzva, persze, ahogy szoktuk, de...) végig tudtuk csinálni a reformkor csodáját, aztán 48-at. A múltba fordulást nem feltétlenül kell az erőtlenséggel kapcsolatba hozni. ez tipikusan pesszimista válasz egy társadalmi jelenségre. A derűlátó válasz: példát keresünk. Van miből.
Megjegyzés küldése