Vagyis van egy új külügyminiszterünk, aki szinte semmiben sem különbözik az elmúlt évek tárcavezetőitől. Beszéli a világnyelveket, magas rangú európai diplomatákat ismer – merthogy különböző külföldi diplomáciai posztokon működött, ahol ezeket megismerhette –, tud viselkedni, nem vulgáris, tud öltözködni, nem hülye. Ja, és a moszkvai székhelyű MGIMO külpolitikai akadémián végzett. Természetesen még az átkos éveiben.A fentiekben összefoglaltakat akár pozitívumként is kezelhetjük, ha felületesen nézzük a dolgokat. És ha ficokormány-mércével mérünk. Elvégre a kormányfő választhatott volna százszor rosszabbul is – például kinevezhette volna a külügyi tárcával már többször hírbe hozott Marek Maďarič kultuszminisztert. „A külügyminiszternek karrierdiplomatának kell lennie“ – tartja az ismert szlovákiai belpolitikai dogma. Az lett.
Mélyüljünk egy kicsit jobban el a témában és tegyük fel magunknak a kérdést: valóban karrierdiplomatának kell lennie a külügyminiszternek? Máshol is így van ez? Ha jobban körbenézünk, láthatjuk, hogy az európai országok nagy része más nótát fúj. Hogy a hozzánk úgymond legközelebb lévő/álló két országot nézzük csak: Karel Schwarzenberg és Göncz Kinga sem karrierdiplomataként került a külügyi tárca élére. De ugyanez elmondható például Franciaországról vagy Nagy-Britanniáról is. S egy lélegzetvétellel hozzá is kell tenni, hogy ez értehtő is. Független és érett külpolitikát függetlenül gondolkodó, „államférfi-jelölt“ politikusok tudnak teremteni, nem pedig káderek. Mert akárhogyan is nézzük, az ún. karrierdiplomata nem más, mint egy apparátcsik. Az egyetem – jellemzően jogi kar – elvégzése után pár éves moszkvai diplomata-agytágítás, majd néhány év a külügyben – jellemzően még az átkos éveiben – az X főosztály beosztottjaként, referenseként, majd néhány év nagykövetkedés valamelyik ázsiai vagy dél-amerikai országban, pár év valamilyen ENSZ- vagy EU-s misszióban New Yorkban, Genfben vagy Brüsszelben. Körülbelül így néz ki egy szlovákiai – vagy akár közép-kelet-európai – karrierdiplomata életrajza. Az eredmény pedig? Az illető megtanul viselkedni, megismer pár közepesen fontos embert a világban, és elsajátít az oroszon és angolon kívül még egy-két idegen nyelvet. S a legfontosabb: ha az elején még volt saját nézete, a külügyminisztérium dolgozószobáiban, a különböző diplomáciai missziókban teljesen elszokik attól, hogy ilyenje is lehet, s egyszerű hivatalnokká züllik. Aki sablonokban gondolkodik és mindig tudja, kire kell hallgatni. Ennek nagy hátránya pedig az lesz, hogy a külpolitika alakítója nem a külügyminisztérium, hanem a kormányhivatal lesz, a külügyi tárca pedig csak a végrehajtó. És a tűzoltó, ha kell.
Ez utóbbit nézve, nem is csoda, hogy Ficónak ülnek az ilyen miniszterek.
És ebben a bejegyzésben még szót sem ejtettünk arról, hogy miért kell még 20 évvel a rendszerváltás után is örülni egy olyan külügyminiszternek, akit anno a Szovjetúnió diplomáciai főiskoláján képzeztek ki... (Itt egy rövid lista a nevesebb MGIMO-abszolvensekről. Büszkék vagyunk rá, hogy egymás után a harmadik miniszterünk is innen való?)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése