Plakátharc, a tökéletes gumicsont

Szórakoztató vagy elszomorító? Politikai "botrány", az ellenség "arcátlan kampányhúzásainak" leleplezései az MKP illetve a Híd fanblogjain. Ez aztán a téma...

Komolyan mondom, nincs is fontosabb téma mostanság! Mert hát persze ez kis hazánkban annyira egyedi. Itt még sohasem firkáltak össze plakátot, a konkurencia nem ragasztott át hirdetést.
Csak most. Az MKP! Pedig Berényi és Őry mást ígért! Illetve frászt, a Híd, pontosabban a Most-Híd, amely plakátháborút vív.
Idétlen, hülye téma, egy igazi "hitvita". Amiben az egyik oldal előveszi a fényképezőgépet, lefotózza saját kedvencei összecseszett plakátjait - mert melyik pártnak nincs ilyen? -, majd egy blogbejegyzésben elszörnyülködik azon, hogy milyen mocskos, primitív a másik oldal, mert ilyenre adja a fejét. S mivel, ahogy írtam, nincs párt, amelynek ne lennének összecseszett plakátjai, ezt a játékot a másik oldal is eljátszhatja. S gyárthat hozzá - mindkét társaság - egy kis politikai elméletet is arról, hogy ezt az ellenfél bizony célzatosan, központilag irányítva viszi végbe, mert olyan azért mégsincs, hogy ott helyben egy-két süket arc csak úgy összemázolja vagy letépdesi a hirdetéseket.
S amíg erről írunk és olvasunk, legalább nem kell azon gondolkodunk, hogy valójában mit is kínál az egyik vagy a másik csapat... (És akkor most inkább fejezzük be az írást ezzel a három ponttal...)

Korvin Máté, az igazságos

Tudom, nem túl szép dolog kollégákat ekézni, mert tévedni emberi dolog stb., de azért vannak helyzetek, amikor az ember azt mondja: hát ezt azért már mégse!

A szlovák hírügynökségek ma egy érdekes közvélemény-kutatásról adtak ki híranyagokat. A V4-es országok lakóinak társadalmi emlékezetét kutatták, felmérve, mely történelmi személyiségeket tartanak a legpozitívabbnak, illetve legnegatívabbnak a magyarok, szlovákok, csehek, lengyelek. A felmérés eredményeiről pénteken vagy szombaton lehet bővebben olvasni az Új Szóban (aki az alap adatokra kíváncsi, klikkeljen ide).

Ami miatt ezt a rövid bejegyzést írom, az az, hogy a SITA-s és TASR-es kollégák Mátyás királyt – aki harmadik lett a magyar büszkeségi listán – nemes egyszerűséggel Máté kiránynak fordították. Sőt, még azt is hozzátették: „Máté király, közismertebb nevén Korvin Máté“. (Eredetiben: „kráľa Matúša, známeho aj ako Matúš Korvín“.) Ahogy Besenyő Pista bácsi szokta volt mondani: nóóóóórmális?

A malőr valószínűleg azért történt, mert kb. cseh alaphírből fordították az anyagot. A csehek Matyášnak hívják Mátyást. (A csehben kvázi Mátyás és Máté egyazon név két verziója.) Csak azt nem értem, hogyan cseszhette ezt el mind a két hírügynökség? Ráadásul a hibára egész mostanáig (a hírt délelőtt adták ki, most 6 óra van) nem jöttek rá, nem adtak ki javítást. Hiszen nem egy portugál uralkodóról van szó, akiről azt sem tudjuk itt Szlovákiába, hogy ki fia borja. Mátyás király a szlovák történelemtankönyvekben is ott díszeleg, „Uhorsko“ királya volt, tehát a szlovákok uralkodója is.

Mit lehet hozzáfűzni? Durva.

A holnapi lap

Izgalmas dolog az újságírás. Főként akkor, ha pörögnek az események. Ha pedig a történések szálát egy lapzárta vágja ketté, még inkább.

Ma (kedden) úgy kellett hat oldalt megtöltenünk egyetlen egy témával, hogy a végeredményt csak sejteni lehetett. Sejteni... ez talán nem a legmegfelelőbb szó, mert nap közben már gyakorlatilag eldőlt, hogy a Radičová-kormány megbukik. (Amiért egyébként nagy kár, pláne azért, mert ezután valószínűleg csak rosszabb jöhet. Először a bizonytalanság, majd várhatóan Fico és csapata. Őket meg nem kell bemutatni. Ja, és a mentőöv meg úgyis el lesz fogadva, tehát ennyi értelme volt a renitenskedésnek.) De hiába lehetett gyakorlatilag tudni, mi lesz, ha maga a szavazás csak késő este került sorra (mint később kiderült, 10-kor), az utolsó oldalnak viszont fél nyolckor kell a nyomdába mennie. Mondjuk a Sme sem állt ebből a szempontból sokkal jobban, igaz, az ő nyugati kiadásuk később zár, de ez egyrészt nem minden oldalra igaz, és még ha igaz is lenne, azért 14 oldalt átírni fél óra alatt nem lehet.
Mert ugyebár, ha valami várhatóan meg is fog történni, gyakorlatilag tuti, hogy meg fog történni, még nem történt meg. Érdekes dolog úgy írni a lapot, úgy válogatni a témákat és dolgozni azokat fel, hogy ha véletlenül valamilyen csoda folytán megváltozna a helyzet, akkor másnap mindenki komplett idiótának tart majd minket. És jogosan, mert az olvasót nem kell, hogy érdekelje, mikor van a lapzárta.
Azt hiszem ilyen helyzettel még a legtapasztaltabb újságírók is csak egy-kétszer találkoztak életükben. De legalább nem írtunk hülyeséget, mert valóban megbukott a kormány. Sajnos.

Csak egy link

http://konzervatorium.blog.hu/2011/01/07/forradalom_utan_orban_beismero_vallomasaig



Megj.: Régóta nem olvastam ilyen precíz, pártnyalizásoktól és egyéb voluntarizmusoktól mentes, elgondolkodtató blogbejegyzést. Pedig minden nap átpásztázom a releváns magyar - főként jobboldali - blogokat.


EZ A FRISS: 

Összevetettem példának okáért a Galántai járás választási adatait. Elnökválasztás 1. fordulója, benne Bárdos eredménye, és a 2012-es parlamenti választás járási eredménye - az MKP és a Híd szereplése. Községsoros adatok. Az első grafon az látszik, hogy Gyula arányaiban messze többet szerzett, mint két éve az MKP.



Ha összeadjuk az MKP és a Híd eredményét - a Galántai járásban a Híd jobban szerepelt -, akkor már az jön ki, hogy Gyula kevesebbet kapott.



Ami miatt azt írtam, hogy mindenki úgy magyarázhatja, ahogy akarja, az a következő graf. Fent relatív számok voltak, ez itt a szavazatok száma - abszolút számokban. Ha valaki azt akarja majd bebizonyítani, hogy csak az MKP-sok szavaztak Bárdosra, a többieket nem sikerült megszólítani a kampánnyal, akkor egy ilyet fog elővenni: 



Ez az értelmezés ugyanakkor azért nem állja meg a helyét - persze annak, aki fogékony az ilyen értelmezésre, ez is elég bizonyíték -, mert azt feltételezi, hogy a 2012-es MKP-szavazók sokkal alacsonyabb részvételnél is fogták magukat, és diszciplináltal mind egy szálig elmentek választani. Ami nonszensz. A választási kedv csökkenése az ő számukat is meg kellett, hogy tizedelje, illetve tőlük is valszeg voltak olyanok, akik más jelöltre, pl. Kiskára szavaztak. 

Ha megnézzük a Híd 2012-es eredményeit - ismét százalékos - és Gyula mostani eredményességét, látszik, hogy azért a hidasok részéről volt kiaknázatlan tartalék bőven.


Nézzünk egy másik példát. Komáromi járás - ezt azért választotam, mert itt 2012-ben járási szinten az MKP nyert. Ha megnézzük Bárdos és az MKP 2012-es szavazatarányát, akkor már sokkal kisebb differencia mutatkozik. 


Itt a 2012-es hidas és a mostani Bárdos-szavazatok. 


Komáromból sajnos szavazatszámos adatom még nincs, majd elkészítem. 
Summa summarum, a két járás alapján: Bárdos szavazótáborának gerincét a 2012-es MKP-választók adták, ám jött erre hidas szavazó és/vagy bizonytalan is. Annak eldöntése, hogy pontosan milyen arányba, viszont egyrészt elég komplikált művelet, már-már zaccból jósolás kategória, másrészt hogy legalább megközelítőleg pontos adatokat kapjunk, ahhoz az összes járás községsoros adatait végig kéne zongorázni. 

Gyenge pillanatok

Legyünk bizakodóak, s mondjuk azt, gyenge pillanat. Ha durvábban akarnánk fogalmazni, azt írnánk, baromság. Nemzeti együttműködés nyilatkozata minden középületre.

Valami ilyesmire mi is emlékezhetünk. Pár hónapja a borgőzös pártelnök vezette SNS állt elő az ötlettel, hogy minden tanteremben biggyesszék ki a szlovák zászlót, címert, himnuszt és az alkotmány bevezető szövegét. Az ország egyik része röhögött, a másik meg fogta a fejét. De túléltük, s talán van remény rá, hogy a hazafiassági törvény végül elfogadott felpuhított verzióját is módosítja avagy eltörli majd az új kormányzat.
Most Orbánék próbálkoznak valami hasonlóval. Csak ők nem zászlókkal és címerekkel dobálóznak, azok már ott vannak minden középületen (ezzel amúgy természetesen semmi baja sincs e sorok szerzőjének). Most a „forradalmi nyilatkozatot“ kell kitenni. Pihent agy kell egy ilyen javaslat kiötléséhez, bízzunk benne, hogy csak pillanatnyi elgyengülés eredménye. Mert ha nem, akkor az nagyon szomorú...

Ki nyer ma?

A jobboldali pártok a kormányprogramról tárgyalnak, egy korábbi egyezség szerint kedden nyilvánosságra kellene hozni az új program alaptéziseit. Kedd este van, se program, se tézisek. Ki nyer ezzel? Nézzük meg mindezt tisztán médiaszemponból.

Nyomtatott, internetes és elektronikus média. Melyik mivel járt volna a legjobban? Ha 6-ig sikeresen lezárták volna a tárgyalásokat, s rövid időn belül a sajtó képviselői elé álltak volna a pártvezérek, azzal még szinte mind a három médiatípus jól járt volna. A tévék híradóiba szinte minden befért volna, a nyomtatott sajtónak is lett volna még 2-3 vagy 4 órája – attól függően, hol mikor van a lapzárta – minél több hír és részlet begyömöszölésére a másnapi lapokba. A fő nyertes viszont a tévé lett volna, hiszen kvázi ők jöttek volna ki vele elsőként a hírekkel, a másnapi lapokban nagyon sok új nem lett kapott volna helyet az este elhangzottakhoz képest.
Egy este fél nyoc–nyolcas tájékoztatással már jobban jártak volna a lapok, az esti híradók ugyanis még semmiről sem tudtak volna beszámolni. Így másnap szinte mindenki a nyomtatott sajtóból értesült volna a program alaptételeiről – persze tudjuk, hogy van TA3 is, és esti hírműsor a köztévén, de ezeket viszonylag kevesen nézik.
Ha viszont csak este 10 után állnak a pártvezérek a nyilvánosság elé, a nagy nyertes az internetes média. A tévékből minden kimarad, a printek szintén nem tudják behozni az újdonságokat, ellenben az internetes lapok másnap reggel már tele lennének az aktuális hírekkel, ha kell, minden részletével.
Most valószínűleg ez utóbbi fog bekövetkezni.

Lenni vagy nem lenni

Pár héttel ezelőtt még kevesen gondolták volna, hogy az MKP a következő hónapokban a címben szereplő shakespeare-i kérdésre fogja keresni válaszát. Ám a népakarat nagy úr, ezért a párt vezetőinek s főként az úgynevezett egyszerű párttagoknak az elkövetkező hetekben a létkérdésen kell morfondírozniuk.

Melynek megválaszolására távolról sincs annyi idő, mint a választások éjszakáján tűnt. Sőt a sikeres feltámadás nagyrészt külső tényezőktől függ, lett légyen bármilyen is az MKP-s küldöttek és pártirányítók válasza az idézett angol klasszikus kérdésére.

Azon a bizonyos választási éjszakán sokan talán bele sem gondoltak, hogy ez a vokscsata lehet az utolsó, ahol az MKP eséllyel indul. A párt jövője ugyanis jelenleg alapvetően két, politikai értelemben erős kézben összpontosul: Bugár Béla és Orbán Viktor markában. Ennél rosszabb hír pedig nem is lehet a párt tagjai számára, ugyanis, ha előbbi viszonylag ügyesen, utóbbi pedig racionálisan politizál a következő négy évben, akkor az MKP 2014-ben – ha még létezni fog – csak a futottak még kategóriában vesz részt a parlamenti választásokon.

A másfél hete elért 4,33 százalék azt jelenti, hogy jelenleg 109 ezer voks hever a földön. Aligha képzelhető el, hogy egy ilyen nagyságú szavazatszám ne érdekelné a Hídat, s ne tenne meg mindent annak érdekében, hogy ezeket a voksokat becsatornázza az elkövetkező négy évben. Erre pedig jelenleg minden esélye megvan. Kormányzó pártként az egész választási ciklusban, de legfőképpen a választások előtt megfelelő módon fogja tudni magát prezentálni a magyar választók előtt: elég néhány kilométer R7-es és/vagy R2-es útszakasz, pár felújított tornaterem, kicserélt tető s egyéb apróság a „régióknak”. A 2010 és 2014 közötti időszak pedig várhatóan a szlovák–magyar kapcsolatok terén távolról sem lesz olyan hektikus, mint az elmúlt négy esztendő volt. „Megígértük s megvalósítottuk: csökkentettük a feszültséget” – szólhat a lózung négy év múlva.

2014-ben tehát a honi magyar választópolgár a következő dilemma előtt fog állni: szavazzak a kormányzó magyar pártra, mely – vélt, valós vagy beígért – támogatásokat hozott régiómba, melyet elfogadnak partnerei, mely elősegítette a szlovák–magyar fronton „kitört” tűzszünetet (függetlenül attól, hogy tettek-e érte valamit, vagy a nagy világbéke csak azért állt be, mert a Smer és az SNS éppen ellenzékben találta magát). Vagy adjam le a voksomat a négy évig a közélet perifériáján oxidáló MKP-ra, melynek bejutása kérdéses, szlovák partnerek általi elfogadottsága szintúgy?

Ha Bugár a következő négy évben jól játssza ki ászait, az MKP egyetlen reménye Orbán Viktor marad. Ha a Fidesz elnöke a leendő szlovák kormánnyal szemben konfrontatív politikát fog folytatni, a Hídat pedig látványosan ignorálja, esetleg leárulózza, akkor még reménykedhetnek Berényiék. Ha viszont Orbán úgy dönt, az 1998-as forgatókönyvet porolja le, s egyfajta modus vivendit talál a Híddal, akkor ez a vonat is elmegy az MKP számára. Persze kérdéses, hány párttagot fog ez akkor még érdekelni, hány polgármester és alacsonyabb szintű politikus „megy át hídba” vagy Híd-támogatta függetlenbe már a közelgő helyhatósági választások előtt.

Kettős látásmód

A kormányfőről a magyar kettős állampolgárság vitájában is bebizonyosodott, hogy maximálisan szelektíven tud bánni a realitással. Az ügyek valós súlyától teljesen függetlenül képes valamiből „igazi ügyet”, míg a sokkal fontosabb, ám a kényelmetlenebb és államférfiúi képességeket feltételező döntéseket későbbre halasztja.

A magyar állampolgárság felvételét könnyítő törvénymódosítás kapcsán Fico villámgyorsan össze tudta hívni a kormány biztonsági tanácsát, egyik napról a másikra döntöttek a parlament rendkívüli ülésének összehívásáról és gyorsított eljárásban el tudta készíttetni a szlovák állampolgársági törvény módosítását. A görögöknek nyújtandó szlovákiai kölcsön ügyében már nem volt ekkora a sietség. Pedig a két ügy között óriási a különbség.

Evidens, a kormánykoalíció által is elismert tény, hogy a helléneknek nyújtandó hitelre mindenképpen rá kell bólintania a szlovák törvényhozásnak. A kölcsönt az eurózóna államainak vezetői már jóvá is hagyták, tehát itt az idő, hogy – amint azt az alkotmány és a vonatkozó uniós szerződések is előírják – a parlament is áldását adja a hitelre. Mely, ráadásul, minden szlovák állampolgárt – nemzetiségtől és párthovatartozástól függetlenül – érinteni fog. A hitelt ugyanis mi adjuk, s közgazdászok szerint nagy valószínűséggel az összeg többségét soha nem látjuk viszont. Ebben az ügyben Ficót kezdetben nem érdekelte a parlament véleménye, később csak annyit mondott: legjobb lesz, ha erről a választások után alakuló új törvényhozás dönt.

A magyar állampolgársági törvény módosításának kérdésében már nem volt ilyen gáláns és „belátó”. Pedig a magyar kettős állampolgárság intézménye csak az ország lakosainak 10-15 százalékát érintheti (ennyien beszélnek magyarul és tudják bizonyítani, hogy őseik egykor magyar állampolgárok voltak), ráadásul uniós állampolgárként és a schengeni határokon belüli tér lakóiként nekik sem nyújt kézzelfogható előnyt. A többieket pedig semmiféle hátrány nem éri. A törvényt ráadásul még meg sem szavazták – a hírek szerint erre ma délelőtt kellene sort kerítenie az Országgyűlésnek –, hatályossá pedig csak augusztus 20-án válik. A gyakorlatban pedig csak jövő év január elsejétől kezdik alkalmazni. Summa summarum, egy ütős szlovák ellenvélemény megfogalmazására még fél éve lett volna az új parlamentnek, Fico mégis már most szükségét érezte, hogy rendkívüli körülmények között minden fontos szlovák szerv tárgyaljon róla.

Virtuális kormányzás – mondhatnánk minderre. A lényeges kérdésekről hadd tárgyaljunk később, a szinte senkit sem érintő, ám jobban eladható ügyeknek viszont kerítsünk nagy feneket. Június 12-e hivatott arról dönteni, hogy ez a jövőben is így lesz-e.

Programajánló: Trianon

Ma délután a Týžden konzervatív közéleti hetilap Trianon: 90 éves trauma címen nyilvános beszélgetőestet tart Pozsonyban, a GUnaGU színházban. A vitaest 18 órakor kezdődik, három magyar (Kollai István, Zahorán Csaba, Morvay Péter), valamint egy szlovák résztvevője (Milan Zemko) lesz. A beszélgetést a Týždeň két szerkesztője vezeti.

Kollai és Zahorán fiatal magyarországi történészek, akik többedmagukkal évekkel ezelőtt megalapították a Terra Recognita társulást. Mindketten Kiss Gy. Csaba tanítványai. Érdeklődési körül a szlovák–magyar történelmi kapcsolatok, Meghasadt múlt címen 2008-ban egy tanulmánykötetet adtak ki a témában. Ez párhuzamosan szlovák nyelvű kiadásban is megjelent. Morvay Péter a Sme napilap kommentátora és külpolitikai munkatársa. Milan Zemko szlovák történész, a Szlovák Tudományos Akadémia munkatársa. Az 1989 előtti rendszer nem nagyon szerette, „világnézetileg“ Zemkót a nemzeti történészek közé lehetne sorolni (nem tévesztendő össze a nacionalista, maticás stb. történetírókkal és hamisítókkal).
A felhozatal alapján úgy tűnik, érdekes beszélgetőest alakulhat ki este.

A szóvivő

Kellemes karácsonyi, boldog húsvéti ünnepeket. Avagy, amikor a szóvivő olyasmiket csinál, amit senki sem vár tőle, ami viszont normális esetben a munkája lenne, azzal nem sokat foglalkozik. Habár őt ezért fizetik.

A Smer médiamunkásai arról ismertek, hogy azért vannak fizetve, minél kevesebbet és idétlenebb csomagolásban adják elő a sajtó képviselőinek. Ez alól Katarína Kližanová Rýsová, a párt szóvivője sem kivétel. Habár ő általában elérhetőbb, mint a kormányszóvivő vagy a kormányhivatal kommunikációs osztályának vezetője, de van úgy, hogy náluk ő sem mond többet. És azt is hasonló stílusban nyomatja le.
Amihez viszont Kližanovának tehetsége van, az a „poénos“ ünnepi üdvözletek megkreálása. Karácsonykor egy ilyen darabbal sokkolta/szórakoztatta a sajtómunkásokat, most is saját(ságos) alkotással rukkolt elő.

A család szentsége

Szeretné tiszteletben tartani a család szentségét – az index.hu cikke szerint ezzel hárította el a sajtó kérdéseit Tőkés László, miután kiderült, felesége beadta a válókeresetet. Az válóok az asszony szerint: a férj számtalanszor megcsalta őt az elmúlt 25 évben.

A kérdés adott: miért a kellemetlen kérdések feltevésekor apellál az illető a család szentségének tiszteletben tartására? Azt nem a házasság évei, évtizedei alatt kellett volna tiszteletben tartania? Pláne akkor, ha egyházi emberről, korábbi püspökről van szó.

Lokális bloggersűrűsödés Dunaszerdahelyen

Az FMKBAT, azaz a Felvidéki Magyar Közéleti Bloggerek Alkalmi Társasága március 26-án a Csallóköz fővárosában tartotta idei első találkozóját, ahol megvitatták az elmúlt és a következő néhány hónap eseményeit. Tekintettel a kemény témákra - és mivel szinte mindenki autóval érkezett - a Nevada pub legfelső szintjének félreeső asztalán ezúttal csak alkoholmentes sörök üvegei szaporodtak. A társaság hosszas tárgyalás (és a pincérre való várás) után a következő pontokat osztja meg a nyilvánossággal:

- Örömmel tölt el minket, hogy a találkozón a hölgyek aránya rekordot döntött, minden negyedik résztvevő ugyanis nőnemű volt. Ezúton is bíztatjuk őket, hogy véleményeikkel, írásaikkal színesítsék a férfiak egyeduralmában elszürkült blogvilágot!

- A helyszín nem volt véletlen: boldogan várjuk a dunaszerdahelyi és a Felvidék minden szegletében élő grafomán polgártársakat, hogy véleményüket ne rejtsék véka alá, és csatlakozzanak!

- A blogírást és egyéb tevékenységünket használjuk arra, hogy szlovákiai magyar imázs pozitív irányban fejlődjön, a helyi és regionális magyar kezdeményezéseket támogassuk, a jellegzetességeket reklámozzuk, hogy tényleg büszkén mondhassuk, hogy Felvidék, én így
szeretlek!

- Amíg a politikusok - őszintén remélve, hogy nem szalmaláng-jelleggel - beléptek a blog világába, addig mi, a szlovákiai magyar bloggerek egy szelete, miután egymásnak már meg mertük mutatni magunkat, leküzdve további komplexusainkat is vállaljuk, hogy a közeljövőben offline, hús-vér emberként is megjelenünk.

Tisztelettel: A hírlapíró és a halál, A szótlan szemtanú, Körkép, Tizedes, Komáromi Blog

Orbán átrajzolja a világtérképet

Elég egy évértékelés, és komoly hangsúlyeltolódások történnek a világ egyetemes térképén. Orbán, Emerson, Lake & Palmer.

Vannak beszédek, melyek hatással vannak az egész világra. Magyar politikusnak ez ritkán adatik meg, most viszont összejött. Orbán Viktor magyar mitológiai népvezér a héten ismét megmutatta, ő komolyan veszi (egyik kedvenc) szlogenjét: merjünk nagyok lenni. Mertünk is. Miután Orbán pénteki évértékelése elején a cím említése nélkül idézett egy brit rockegyüttes dalából, a szám youtube-os klipje által átrajzolódott a világ térképe. A számot órák, napok alatt több ezren hallgatták meg – pedig még klip sincs hozzá, csak a dalt tartalmazó lemez borítója látszik egész végig –, vasárnap délutánra pedig a Hand of truth videóját a statisztikák szerint már Magyarországról tekintették meg a legtöbbször, a legtöbben. Messze a legtöbbször, messze a legtöbben. Így lehet egy csapásra meghódítani a webkettő világát! Pedig az egész csupán egy homályba vesző utalással indult.
Az már más kérdés, hogy a beszéd írói kicsit jobban is odafigyelhettek volna, amikor ezzel a számmal példálóztak, de ez már más lapra tartozik. Meg hát úgysem lesz belőle címlapsztori. Mert amúgy most őszintén: ki a fenét izgat, hogy ez egy 1994-es dal, melynek megjelenésekor a népvezér már régen nem 17 volt, ahogy a beszédben állította, ráadásul nagyon is kérdéses, hogy egyáltalán hallotta-e számot korábban, hiszen a lemez a fénykorában egyébként jó dalokat is produkáló együttes egyik leggyengébb hanghordozói közé tartozik.
Őszinte és igaz kezek helyett ha ELP, akkor inkább ez.

A kedves vevő

Mindent a kedves vevőért – valahogy így kellene gondolkodnia minden szolgáltatónak és eladónak. A valóság néha kissé távolabb van ettől. Kis személyes ankét és eredményei.

Egyik unokatestvérem jóvoltából hétvégén Prágába készülünk – egy utazási csekk „segítségével“ –, ennek apropóján napokkal ezelőtt mailt írtam néhány ottani szállodának. Arra lettem volna kíváncsi, van-e szabad helyük az általam megadott időpontra, lehet-e náluk a megadott a napokra azzal a bizonyos utazási csekkel szállást foglalni, illetve, hogy be tudnak-e biztosítani nekünk egy kiságyat. Merthogy akkor még úgy volt, kislányunk is velünk jön.
A rövidke, illedelmes megfogalmazásban képernyőre vitt mailt három hotelnek küldtem el, hétfőn este. Ezek közül az egyik szerda délelőtt válaszolt, a második hat nap után, a harmadik pedig még válaszra sem méltatott minket. (A leveleket a szállodák honlapján feltüntetett, a rezervációk számára fenntartott címekre küldtük.)
Prága persze Prága, oda jobban dőlnek a turisták, mint Pozsonyba vagy a Tátrába, de azért mégiscsak elgondolkodtató ez a hozzáállás. Persze lehet, hogy csak „rossz“ napjaik voltak. Inkább bele sem gondolok, mi lett volna, ha három szlovákiai hotelnek küldök ilyen tárgyú maileket...

Egy érdekes próbálkozás

Mától a SITA hírügynökség magyar nyelven is közöl híreket. A próbálkozás díjazandó, habár kérdéses, nem jött-e későn, illetve lesz-e rá elég vevő.

Merthogy a SITA magáncég, amely az állami TASR-rel szemben egy fillér költségvetési támogatást sem kap. Léte-nemléte csak a vevőkön – pontosabban saját ügyességén – múlik. Ebből a szempontból érdemes megnézni az új próbálkozást. Mert ugyebár beszélhet az ügynökség főszerkesztője és a témában megkérdezettek akármennyit is a kisebbségi magyarok jobb tájékoztatásáról, a szlovák–magyar közeledés felé tett lépésről, egy a lényeg: ha hosszú távon nem lesz rentábilis a szolgáltatás, akkor be fog fuccsolni. A magánvállalatok általában más (látványosabb, jobban eladható) formáját szokták választani a céges filantrópiának.
Nézzük meg közelebbről a szolgáltatást. A SITA kezdetben napi 15–20 hírt szeretne kiadni, ezeket ingyen elérhetővé teszi mindenki számára. (A bizniszben is olykor úgy működik ez, mint a kokóval: először ingyen kell adni, ha rászokott a nép, akkor lehet csak pénzt kérni érte.) A kérdés természetesen az: ki fizet majd a SITA-nak ezekért a hírekért – amikor már fizetős lesz (az összes vagy a nagy része) –, illetve milyen pluszbevételre számít a cég? Merthogy a szlovákiai magyar média eddig is a SITA vevője volt (nyomtatott lapok mellett a parameter.sk és a bumm.sk portálokon is lépten-nyomon SITA-hírbe ütközünk). Tény, hogy a szlovmagy újságírók dolgát nagyon is megkönnyítené, ha csak szerkeszteni, kiegészítgetni kellene az alaphírt, nem pedig még fordítani is. De: a potenciális vevőkör már eddig is vevő volt, kit lehet még rajtuk kívül megszólítani? Avagy ez a lépés egy megelőző csapás akart lenni az állami TASR felé, mely az utóbbi időben dömpingárakkal döngette a szlovákiai médiák kapuit. (Merthogy egy államilag dotált cég megengedheti magának a nem piaci árakat is...) S nagyon sok helyen befogadásra is lelt. Lehet, hogy a SITA mostani lépésével olyan helyzetet akart teremteni, hogy a közeljövőben jelenlegi magyar ügyfeleinek ne legyen oka (pénzügyi és emocionális – már ha utóbbiról beszélhetünk egyáltalán az üzleti életben) átpártolnia a konkurenciához? A magyar „szerkesztőség“ fenntartása ugyanis nem filléres mulatság – folyamatos közléshez legalább 2–3 emberre szükség van, s ez csak az abszolút minimum –, mégha csak félállásban vagy vállalkozói szerződéssel alkalmaznak is pár embert, akik ráadásul csak fordítani fogják a már meglévő szlovák híreket. Megjegyzendő: itt sem mindegy, hogy kiket (és mennyiért) szerződtet a cég. Ha ugyanis a hírek nem lesznek profin fordítva, jól megszerkesztve, akkor a vevőkör számára gyakorlatilag használhatatlanná válnak, s a szlovmagy médiamunkások inkább a szlovák eredetit fogják fordítani, mintsem az összecsapott fordításokat javítgatni. Ez utóbbival nem ritkán sokkal több bosszúság szokott lenni, mint a fordítgatással.
A próbálkozás mindenesetre egyedi és érdekes. Egyben docséretre méltó is – van olyan szlovák cég, mely a „magyar nyelvben“ is lát fantáziát.

Magasabb vagy alacsonyabb lesz a magyarok választási részvétele a Híd megjelenésének következtében? Egy blogger-körkérdésre adott válasz, mely ismeretlen okok miatt ott nem jelent meg, ahol kellett volna. (Azóta már igen).* Sebaj, itt elolvasható.

Ez nagyban fog függeni a kampánytól is. Ha szélsőségesen mocskolódó lesz, melyben mindkét fél a másik maximális lejáratására fog törekedni, akkor elképzelhető, hogy alacsonyabb lesz a „szlovmagy“ választók részvétele, mint legutóbb. Amennyiben ezt elkerüli a két párt, akkor viszont jó esély van arra, hogy nőjön a magyarok választókedve – hiszen a kínálat bővülésének köszönhetően a kereslet is nőhet. Erre már csak azért is van esély, mert 2006-ban alacsonyabb volt a részvétel – az országos, de egyben a magyaroké is – a négy évvel korábbihoz viszonyítva, ennek köszönhetően az MKP a 2002-es választósokhoz képest 52 ezer szavazatot vesztett (ha jól számoltam, ez a 2002-es szavazók 16 százaléka). Ám százalékban így is javult támogatottsága.

A részvételt befolyásolhatja az a tényező is, hogy a két párt külön indul-e. Ha választási koalíciót kötnének – aminek jelen esetben szinte semmi esélye sincs, de a túlélési ösztön talán belehajtja a politikusokat –, akkor véleményem szerint szintén alacsonyabb részvétellel kell számolnunk. Ráadásul a választók egy része a koalíciót úgy értékelné, hogy a politikusok eddigi szembenállásukat a jól fizető képviselői helyekért adták fel, ezért nem érdemlik meg az ő támogatásukat – s így távol is maradnának a szavazóurnáktól.

Ugyancsak alacsonyabb lehetne a részvétel, ha valamely magyar párt egy másik (szlovák) párttal lépne koalícióra. Erre, jelenleg úgy néz ki, a Hídnak van nagyobb esélye – például az SaS-szel vagy az SDKÚ-val. Ebben az esetben szerintem a Híd potenciális választóinak egy része úgy gondolná, hogy nem feltétlenül kell részt vennie a voksoláson, mert a koalíció „bebiztosította“ a pártnak a parlamentbe való bejutást, s így már nincs is szükség az ő szavazatára. Főként a kevésbé meggyőződéses választók vélekedhetnének így. (Ez viszont nem jelenti azt, hogy a Híd jobban jár, ha külön indul – az 5 százalékos küszöböt ugyanis korántsem biztos, hogy egyedül átugorja…).

A szlovákiai magyar politikusok kevés újat tudnak mondani a választóknak, a szavazók nagy része ráadásul szerintem már unja is őket – elvégre nagy részük már 20 éve „oldja“ a mi problémáinkat, idézőjeles vagy tényleges sikerrel –, tehát nem a rajongás vagy az „új témák“ vinnének több magyart az urnákhoz. Sokkal inkább az a kicsit csalóka tény, hogy igazi választási lehetőség van, meg lehet mutatni, „ki az erősebb“, „ki a jobb“. Olykor ez is elég a nagyobb választási részvételhez.

Összességében, én inkább arra hajlok, hogy nem lesz alacsonyabb a „szlovmagy“ szavazók részvétele, mint négy évvel ezelőtt. Ugyanakkor mindezt nehéz lesz utólagosan lemérni, hiszen a Híd több szlovák szavazatot is szerezhet, mint négy illetve nyolc éve az MKP, így könnyen meglehet, hogy az MKP és a Híd szavazatainak mechanikus összeadásával nem kapunk választ az ankétban feltett kérdésre.

* A bejegyzés legelején szereplő kérdést a bumm.sk főszerkesztője – aki maga is szlovmagy polblogger – tette fel egy szlovmagy polblogger forumon a többi bloggernek. Azzal, hogy a valaszok egy cikkben jelennek meg. Jelen blog szerzője ezt időben elküldte a kérdést feltevő személy által megadott címekre, ám eddig ismeretlen ok miatt – talán a technika ördöge (?) –, ez nem jelent meg az arra szánt helyen.
* breaking news – azóta jelzett a kérdést feltevő, a válasz így az „eredeti“ helyén is olvasható lesz.
* legfrisebb – a bejegyzés valóban megjelent az adott oldalon.

Hány linkelés kell egy rossz forrásmegjelöléshez?

Szerencsés helyzetben elég már egy is. Sok vagy kevés? Attól függ, kinek.

A Népszabadság online ma (hétfő, január 11.) egy hosszabb írásában a szlovákiai „bombaüggyel“ foglalkozik – a bombával, melyet ugyebár a poprádi rendőrök küldtek Írországba. A cikket egy ismerősen csengő kommentár mondataival vezeti fel, majd annak rendje s módja szerint meg is adja, hogy ki írta ezt: „...véli a bumm.sk kommentárja.“ Benne a link. Mely valóban egy bummon megjelent írásra mutat. Pontosabban egy bummon elkezdődő írásra, mely felébe vágva véget ér, a folytatás pedig egy linken érhető el. A link az egyik ismert szlovmagy blogger és hírlapíró blogjára visz minket, ahol az illető Új Szóban leközölt kommentárját találjuk.
A kör bezárult, avagy így lesz egy újszós kommentárból a bumm kommentárja. A Népszabadságon.

A Hírlapíró Szótlan Tizedes Philosophikus Komáromi Körképe

Halloween vigíliáján hajoltak össze újfent a szlovmagy bloggerek. A tetthely ezúttal a fővárosi Budvar Pub volt.

A jelenlévők a kormány, a közállapotok, az MKP, a Híd, valamint a felvidéki magyar közéleti restség és hülyeség szidalmazása után a következőkben egyeztek meg:

1. Felvidéki magyarnak lenni cool. Tegyünk érte, hogy ezt mások is így lássák! Dolgozzunk a felvidéki és a regionális identitás kialakításán, mert ezek egyelőre hiánycikknek számítanak.

2. Arányaiban szemlélve kevés a szlovmagy polblog. Mivel a bloggergyártás - bár kellemes, de - nagyon időigényes folyamat, nem errefelé vezet az út. Írjon mindenki sok jó posztot! Kövessük figyelemmel a megyei választásokat is!

3. Kövessük Tizedes kollégát abban, ami neki már van, a többieknek meg még nincs!

4. Éljünk környezettudatosan, és használjunk szabad szoftvereket. Most jelent meg az Ubuntu Linux új verziója.

5. Igen a megbékélésre, nem az erről szóló pártmaszlagokra!

A tudatmódosító szerek fogyasztásával egybekötött rendezvény résztvevői a következő blogok szerzői voltak (az ülésrend szerint):

Philosophus Naplója, Komáromi blog, Tizedes, A hírlapíró és a halál, Körkép, Szótlan Szemtanú

Egy jó szakember

Minek a mentelmi jog? Pláne egy jó szakembernek? Aki mégcsak nem is képviselő. Mert nem lehet az, ezt már 2000-ben tudatták vele. Vagy mégiscsak honatya lenne?

Az a piszkos immunitás. Ezúttal egy bizonyos smeres képviselőt ért utol a sors, aki egy cigánylánnyal akart csintalankodni, amiért a csaj fickója beütötte a képviselő úr autójának üvegét. Ő pedig ezért kissé inzultálta. Állítólag.
Ám mivel az illető azóta már képviselő lett, az ügyészség tehetetlen. A parlament ugyanis – amint az várható volt egy kormánypárti politikus esetében – nem függesztette fel az elvtárs mentelmi jogát. Az ügy mondhatni klasszikus darab, több tucat ehhez hasonlót láttunk már az elmúlt másfél évtizedben a szlovák törvényhozásban. Az ok, amiért ezt a bejegyzést idetosszantottam, egy korábbi Nové Slovo-interjú, mely a képviselő úr nevével kapcsolatban eszembe jutott. Vagyis a baloldali hetilap egyik beszélgetőestjén elhangzottak lejegyzése. 2000-ből. Akivel pedig beszélgettek, az Robert Fico akkori ellenzéki pártelnök, jelenlegi kormányfő. Az elvhű politikus.

„...Mondok egy ember, egy embert, aki csillagos egyesre teljesített. Jano Kvorka, aki eljött a pártalapító kongresszusra, elviselte a küldöttek lenéző tekinteteit és értesült arról, hogy soha semmilyen magas pártfunkciót nem tölthet be, nem lehet képviselő vagy miniszter. Pedig ő az egyik legjobb regionális koordinátor. Ha mindenki ilyen volna, a Smernek ma 30 százalékos támogatottsága lenne.“ (kiemelések tőlem, az eredeti megtalálható itt)


Megj.: a linkelt beszélgetés egy nagyszerű forrás. Aki türelmesen végigolvassa, az láthatja, mennyi mindenben változott meg azóta a kormányfő véleménye, s pont fordítva, mi mindent lehetett már akkor „kiolvasni“ belőle.

Elfelejtett (sohasem volt?) elvek

Az ember gyorsan felejt. A politikus is. A politikus is csak ember.

Koszovó felosztása dominóeffektussal járna – véli egy európai kis ország külügyminisztere. A kijelentés talán nem lenne ennyire meglepő, ha nem éppen Koszovó vezető diplomatájáról lenne szó. Hosszú éveken keresztül ugyanis éppen a koszovói albánok voltak azok, akik a „szent és sérthetetlen országhatárok“ és a „nemzeti szuverenitás“ megtörésének a zászlóvivői voltak. Céljukat pedig el is érték – az más dolog, hogy milyen eszközökkel. Mert hát az eszközökben a szerbek sem válogattak. Az eredmény ismert: Szerbia elvesztette Koszovót. Azt az egykori régiót, ma független államot, melynek 90 százaléka amúgy sem kívánt a szláv testvérek uralma alatt élni.
A koszovói függetlenedési folyamattal párhuzamosan pedig a régió északi részében élő szerbek is függetlenséget akartak, akarnak. Illetve azt mondják: ha ti elszakadhattok Szerbiától, miért visztek minket is az új államba, mi Szerbia része szeretnénk maradni. S ebben van valami ráció.
Egy elvhű koszovói elszakadáspártitól pedig mi sem lenne természetesebb, mint azt mondani: mi is menni akartunk, nem engedtek, küszködtünk, de sikerült. Ti is menni akartok, hát tessék, mi megértjük, ha mehetnéketek támadt.
Mondhatná ezt egy politikus, ha elvhű lenne. De olyanból viszonylag kevés van, pláne a Balkánon. Pedig ha már elvhűség nincs, legalább a ráció közbeszólhatna: jobb „megszabadulni“ az új államban élni nem akaró kisebbségtől, ezzel is jó pontokat szerezni a nemzetközi közösség előtt. Vagy legalább ezzel a lépéssel „kibizniszelni“ valamit a szerbeknél, normalizálni próbálni (a hangsúly a próbálni szócskán van) a kapcsolatokat.
Ez a hozzáállás kicsit emlékeztet az első világháború utáni (f)osztozkodáson nyertes államok politikájára: kisebbségként jogokat követeltünk, de többségként megadni azt a többségiből kisebbségivé válóknak már büdös.
Mint ahogy az elvhűség is.
Büdös.