Plakátharc, a tökéletes gumicsont

Szórakoztató vagy elszomorító? Politikai "botrány", az ellenség "arcátlan kampányhúzásainak" leleplezései az MKP illetve a Híd fanblogjain. Ez aztán a téma...

Komolyan mondom, nincs is fontosabb téma mostanság! Mert hát persze ez kis hazánkban annyira egyedi. Itt még sohasem firkáltak össze plakátot, a konkurencia nem ragasztott át hirdetést.
Csak most. Az MKP! Pedig Berényi és Őry mást ígért! Illetve frászt, a Híd, pontosabban a Most-Híd, amely plakátháborút vív.
Idétlen, hülye téma, egy igazi "hitvita". Amiben az egyik oldal előveszi a fényképezőgépet, lefotózza saját kedvencei összecseszett plakátjait - mert melyik pártnak nincs ilyen? -, majd egy blogbejegyzésben elszörnyülködik azon, hogy milyen mocskos, primitív a másik oldal, mert ilyenre adja a fejét. S mivel, ahogy írtam, nincs párt, amelynek ne lennének összecseszett plakátjai, ezt a játékot a másik oldal is eljátszhatja. S gyárthat hozzá - mindkét társaság - egy kis politikai elméletet is arról, hogy ezt az ellenfél bizony célzatosan, központilag irányítva viszi végbe, mert olyan azért mégsincs, hogy ott helyben egy-két süket arc csak úgy összemázolja vagy letépdesi a hirdetéseket.
S amíg erről írunk és olvasunk, legalább nem kell azon gondolkodunk, hogy valójában mit is kínál az egyik vagy a másik csapat... (És akkor most inkább fejezzük be az írást ezzel a három ponttal...)

Orbán átrajzolja a világtérképet

Elég egy évértékelés, és komoly hangsúlyeltolódások történnek a világ egyetemes térképén. Orbán, Emerson, Lake & Palmer.

Vannak beszédek, melyek hatással vannak az egész világra. Magyar politikusnak ez ritkán adatik meg, most viszont összejött. Orbán Viktor magyar mitológiai népvezér a héten ismét megmutatta, ő komolyan veszi (egyik kedvenc) szlogenjét: merjünk nagyok lenni. Mertünk is. Miután Orbán pénteki évértékelése elején a cím említése nélkül idézett egy brit rockegyüttes dalából, a szám youtube-os klipje által átrajzolódott a világ térképe. A számot órák, napok alatt több ezren hallgatták meg – pedig még klip sincs hozzá, csak a dalt tartalmazó lemez borítója látszik egész végig –, vasárnap délutánra pedig a Hand of truth videóját a statisztikák szerint már Magyarországról tekintették meg a legtöbbször, a legtöbben. Messze a legtöbbször, messze a legtöbben. Így lehet egy csapásra meghódítani a webkettő világát! Pedig az egész csupán egy homályba vesző utalással indult.
Az már más kérdés, hogy a beszéd írói kicsit jobban is odafigyelhettek volna, amikor ezzel a számmal példálóztak, de ez már más lapra tartozik. Meg hát úgysem lesz belőle címlapsztori. Mert amúgy most őszintén: ki a fenét izgat, hogy ez egy 1994-es dal, melynek megjelenésekor a népvezér már régen nem 17 volt, ahogy a beszédben állította, ráadásul nagyon is kérdéses, hogy egyáltalán hallotta-e számot korábban, hiszen a lemez a fénykorában egyébként jó dalokat is produkáló együttes egyik leggyengébb hanghordozói közé tartozik.
Őszinte és igaz kezek helyett ha ELP, akkor inkább ez.

Magasabb vagy alacsonyabb lesz a magyarok választási részvétele a Híd megjelenésének következtében? Egy blogger-körkérdésre adott válasz, mely ismeretlen okok miatt ott nem jelent meg, ahol kellett volna. (Azóta már igen).* Sebaj, itt elolvasható.

Ez nagyban fog függeni a kampánytól is. Ha szélsőségesen mocskolódó lesz, melyben mindkét fél a másik maximális lejáratására fog törekedni, akkor elképzelhető, hogy alacsonyabb lesz a „szlovmagy“ választók részvétele, mint legutóbb. Amennyiben ezt elkerüli a két párt, akkor viszont jó esély van arra, hogy nőjön a magyarok választókedve – hiszen a kínálat bővülésének köszönhetően a kereslet is nőhet. Erre már csak azért is van esély, mert 2006-ban alacsonyabb volt a részvétel – az országos, de egyben a magyaroké is – a négy évvel korábbihoz viszonyítva, ennek köszönhetően az MKP a 2002-es választósokhoz képest 52 ezer szavazatot vesztett (ha jól számoltam, ez a 2002-es szavazók 16 százaléka). Ám százalékban így is javult támogatottsága.

A részvételt befolyásolhatja az a tényező is, hogy a két párt külön indul-e. Ha választási koalíciót kötnének – aminek jelen esetben szinte semmi esélye sincs, de a túlélési ösztön talán belehajtja a politikusokat –, akkor véleményem szerint szintén alacsonyabb részvétellel kell számolnunk. Ráadásul a választók egy része a koalíciót úgy értékelné, hogy a politikusok eddigi szembenállásukat a jól fizető képviselői helyekért adták fel, ezért nem érdemlik meg az ő támogatásukat – s így távol is maradnának a szavazóurnáktól.

Ugyancsak alacsonyabb lehetne a részvétel, ha valamely magyar párt egy másik (szlovák) párttal lépne koalícióra. Erre, jelenleg úgy néz ki, a Hídnak van nagyobb esélye – például az SaS-szel vagy az SDKÚ-val. Ebben az esetben szerintem a Híd potenciális választóinak egy része úgy gondolná, hogy nem feltétlenül kell részt vennie a voksoláson, mert a koalíció „bebiztosította“ a pártnak a parlamentbe való bejutást, s így már nincs is szükség az ő szavazatára. Főként a kevésbé meggyőződéses választók vélekedhetnének így. (Ez viszont nem jelenti azt, hogy a Híd jobban jár, ha külön indul – az 5 százalékos küszöböt ugyanis korántsem biztos, hogy egyedül átugorja…).

A szlovákiai magyar politikusok kevés újat tudnak mondani a választóknak, a szavazók nagy része ráadásul szerintem már unja is őket – elvégre nagy részük már 20 éve „oldja“ a mi problémáinkat, idézőjeles vagy tényleges sikerrel –, tehát nem a rajongás vagy az „új témák“ vinnének több magyart az urnákhoz. Sokkal inkább az a kicsit csalóka tény, hogy igazi választási lehetőség van, meg lehet mutatni, „ki az erősebb“, „ki a jobb“. Olykor ez is elég a nagyobb választási részvételhez.

Összességében, én inkább arra hajlok, hogy nem lesz alacsonyabb a „szlovmagy“ szavazók részvétele, mint négy évvel ezelőtt. Ugyanakkor mindezt nehéz lesz utólagosan lemérni, hiszen a Híd több szlovák szavazatot is szerezhet, mint négy illetve nyolc éve az MKP, így könnyen meglehet, hogy az MKP és a Híd szavazatainak mechanikus összeadásával nem kapunk választ az ankétban feltett kérdésre.

* A bejegyzés legelején szereplő kérdést a bumm.sk főszerkesztője – aki maga is szlovmagy polblogger – tette fel egy szlovmagy polblogger forumon a többi bloggernek. Azzal, hogy a valaszok egy cikkben jelennek meg. Jelen blog szerzője ezt időben elküldte a kérdést feltevő személy által megadott címekre, ám eddig ismeretlen ok miatt – talán a technika ördöge (?) –, ez nem jelent meg az arra szánt helyen.
* breaking news – azóta jelzett a kérdést feltevő, a válasz így az „eredeti“ helyén is olvasható lesz.
* legfrisebb – a bejegyzés valóban megjelent az adott oldalon.

Így nem lehet választást nyerni

Láttam egy hirdetést az újságban, majd ma egy plakát fotóját is. És azt mondtam magamban: ez az illető komolyan meg akarja nyerni az államfő-választást? Igen, a képen Iveta Radičová ellenzéki elnökjelölt billboardja látható, valami hasonló jelent meg pár hete többek között az Új Szóban is.
Természetesen elmélkedhetünk arról, milyen jó az, hogy magyarul is kampányol az illető. De még mielőtt ettől elszállnánk, illene megjegyezni, hogy az illető harmadrészt az MKP jelöltje is, miközben a magyar párt is beleszáll valamilyen formában – pénzzel is?... – kampányába. Így azt hiszem nem óriási előrelépés, hanem szinte csak a minimum, hogy a magát a nacionalista (és szocialista, stb.) Ivan Gašparovičcsal szemben meghatározó jelölt a magyar vidéken megereszt pár magyar megaplakátot is.
A bejegyzés elején szereplő kérdés tehát nem a magyar szöveget érinti, hanem magát a reklámot, mint üzenethordozót. Ezt látva pedig mindkét szemem sír. Radičová egy alternatíva az „autóversenyzővel“ szemben, de ilyen kampánnyal komolyan gondolják, hogy nyerhet? A plakátot látva azt hittem, a tervezők valahol a 90-es években élnek még. És most ne azt vegyük, hogy a normálisabb emberek úgyis rá szavaznak (vagy Mikloškóra, de ez egy külön bejegyzés témája kell, hogy legyen), nem pedig a nép „Gašpijára“. A kampány nem azoknak szól, akik úgyis elmennek szavazni és tudják, kire voksolnak majd. Itt a tesze-toszákat kell meggyőzni, az ingatagokat kell lehengerelni. Ehhez pedig értelmes és tömör jelszavak kellenek, azt kell érzékeltetni a választókkal, hogy én, a jelölt egy teljesen más minőséget képviselek mint a konkurencia, én vagyok a jövő, a több lehetőség, a másik pedig a múlt, amelyet illene lezárni. Rólam beszéljetek! És persze könyörtelenül ki kell használni a különbségeket: Radičová nő, ráadásul sokkal fiatalabb is fő ellenfelénél.
A képen látható plakát mondhatni az eddigi Radičová-kampány szerencsétlenkedéseinek legjobb illusztrációja. Amikor november 17-én az ellenzéki jelölt bejelentette, indul az államfőválasztáson, üres frázisokkal teli beszédében azt is felvetette, hogy ezzel a bejelentéssel talán törvényt sért. Mondani sem kell, ezután ez utóbbi momentum rezonált napokig a médiában. Pedig a sajtó nagyobbik része neki drukkol. (Ez egyébként a rossz tematizáció egyik iskolapéldája lehetne.) A kampányt bejelentő és a stábot bemutató sajtótájékoztató után pedig a kommentárok egy része szarkasztikusan arról írt, a kampányban szótárakat kellene osztogatni, hogy a potenciális választók is megértsék, mi a fenéről beszél a jelölt.
Radičová egy aranyos nőszemély, aki emellett nagyon okos is, a szociális ügyekben pedig rendkívül otthonosan mozog. Ennyi. Ez nem kevés, de ezzel nem fog választásokat nyerni. Mint ahogy a Flašík előtti időket idéző billboardokkal sem, mégha azok Dél-Szlovákiában magyarul is tartalmazni fogják a jelszavakat.
Érzésem szerint a győzelemhez – vagy legalább a szoros vereséghez – több kell. Sokkal több. Mégha a jelenleg is regnáló államfő verhetetlennek is tűnik. Nem az. De ilyen kampánnyal az marad.

Ígéret és bizonyíték

Annak a bizonyítéka vagyok, hogy Amerikában minden lehetséges – mondta az új amerikai elnök a megválasztását követő órákban. Egy félig fekete, félig fehér származású (politikai értelemben vett) fiatalember, aki ráadásul büszkén vállalja fel néger (vagy ahogy a „politikai finomkodók“ írnák: afro-amerikai) mivoltát. Mit is tehetnénk ehhez hozzá? Hogy rohadtul igaza van. És most képzeljük csak el, hogy mifelénk egy tehetséges magyar nemzetiségű állampolgár szeretne államfő vagy miniszterelnök lenni. Igen, ez teljességgel lehetetlen. De talán egyszer majd mi is eljutunk arra a szintre, melyen az amerikaiak vannak – akikről gyakran szeretjük azt hinni, mennyire ostobák, bunkók, beképzeltek –, és nálunk sem a bőrszín vagy az anyanyelv fog dönteni. De mielőtt azon morfondíroznánk, milyen szar országban is élünk, mert bezzeg nálunk nem választanának meg egy magyart az ország első emberének, tegyük fel magunknak a kérdést: és mi megszavaznánk egy cigányt ugyanerre a posztra? Igen, még mi sem vagyunk amerikaiak…

Ennyit a bizonyítékról, melyet az Obamára, a Nagy Ígéretre szavazók tettek. Nagy Ígéret azért, mert csak ezután derül ki, hogy a választások előtt összehordott sok szép – és ugyancsak sok riadalmat keltő – lózung közül mi is valósul majd meg. Személyes véleményem: szinte semmi sem. Elvégre, még Obamának sincs varázsvesszője, amivel csak úgy rásuhint a gondokra és hopplá, minden megoldódott. Így megválasztásának egy reális mondanivalója lesz csak a világ de legfőképpen az amerikaiak számára: ők már egy feketét is megválasztanak államfőnek, nem számít (annyira, annyiaknak) a bőrszín. Ugyanakkor – visszatérve Obama programjára – különösen meglepő, hogy még mifelénk, Közép-Európában is hány, magát értelmiséginek gondoló emberkének volt elég a borító és a lényegre nem figyelt. Nem tudom, kit választottam volna, ha USA állampolgár lennék, de az biztos, hogy számomra a mondanivaló, a program, a lényeg lett volna elsőrendű, nem pedig a bőrszín vagy az üres jelszavak. Elvégre itthon is e szerint szeretek választani (illetve szeretnék, de hát mi hülye helyzetben vagyunk, támogatunk „kell“ egyetlen pártunkat, amelynek sohasem volt épkézláb programja és mondanivalója, legfeljebb hitelesnek tűnő és szépen vigyorgó Bélája). És hát ez az, amiben Obama annyira nem villogott. Sőt, társadalmi kérdésekben alapvetően liberális véleményen volt, míg a gazdaságiakban szocialista elképzelésekkel jött elő. Ezért is nagyon meglepő, hány, magát konzervatívnak, illetve főleg gazdasági kérdésekben liberálisnak, piacbarátnak mondó emberke izgult be Obama nevének hallatán. Ezek az emberkék hazai viszonylatban azt hangsúlyozzák, nem a jelszavakra, szónoklatokra kell figyelni, vagy arra, ki hogyan néz ki, hanem a programra. Errefel a 2008-as amerikai elnökválasztással kapcsolatban meg mi a véleményük? Éljen Obama. Mert hát ő majd változást hoz. De milyet is? És valóban? Mélyen elítélik a különböző szoci gazdasági beavatkozásokat. Államosítás, állami beavatkozások, nagy állami (f)osztogatások? Fuj. De kérem, gazdasági programjában miről beszélt Obama?

Adjuk Baracknak 100 napot. Vagy akár 200-at is. De azért gondolkodjunk el afölött is, mennyire konzekvens a mi hazai, európai kritikánk, ha közben egy népszerű amerikai elnökjelölt kapcsán elfelejtjük magunknak feltenni ugyanazokat a kemény kérdéseket, melyekkel a hazai állapotokat ostorozzuk.