A következő címkéjű bejegyzések mutatása: parlament. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: parlament. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. január 14., csütörtök

Magasabb vagy alacsonyabb lesz a magyarok választási részvétele a Híd megjelenésének következtében? Egy blogger-körkérdésre adott válasz, mely ismeretlen okok miatt ott nem jelent meg, ahol kellett volna. (Azóta már igen).* Sebaj, itt elolvasható.

Ez nagyban fog függeni a kampánytól is. Ha szélsőségesen mocskolódó lesz, melyben mindkét fél a másik maximális lejáratására fog törekedni, akkor elképzelhető, hogy alacsonyabb lesz a „szlovmagy“ választók részvétele, mint legutóbb. Amennyiben ezt elkerüli a két párt, akkor viszont jó esély van arra, hogy nőjön a magyarok választókedve – hiszen a kínálat bővülésének köszönhetően a kereslet is nőhet. Erre már csak azért is van esély, mert 2006-ban alacsonyabb volt a részvétel – az országos, de egyben a magyaroké is – a négy évvel korábbihoz viszonyítva, ennek köszönhetően az MKP a 2002-es választósokhoz képest 52 ezer szavazatot vesztett (ha jól számoltam, ez a 2002-es szavazók 16 százaléka). Ám százalékban így is javult támogatottsága.

A részvételt befolyásolhatja az a tényező is, hogy a két párt külön indul-e. Ha választási koalíciót kötnének – aminek jelen esetben szinte semmi esélye sincs, de a túlélési ösztön talán belehajtja a politikusokat –, akkor véleményem szerint szintén alacsonyabb részvétellel kell számolnunk. Ráadásul a választók egy része a koalíciót úgy értékelné, hogy a politikusok eddigi szembenállásukat a jól fizető képviselői helyekért adták fel, ezért nem érdemlik meg az ő támogatásukat – s így távol is maradnának a szavazóurnáktól.

Ugyancsak alacsonyabb lehetne a részvétel, ha valamely magyar párt egy másik (szlovák) párttal lépne koalícióra. Erre, jelenleg úgy néz ki, a Hídnak van nagyobb esélye – például az SaS-szel vagy az SDKÚ-val. Ebben az esetben szerintem a Híd potenciális választóinak egy része úgy gondolná, hogy nem feltétlenül kell részt vennie a voksoláson, mert a koalíció „bebiztosította“ a pártnak a parlamentbe való bejutást, s így már nincs is szükség az ő szavazatára. Főként a kevésbé meggyőződéses választók vélekedhetnének így. (Ez viszont nem jelenti azt, hogy a Híd jobban jár, ha külön indul – az 5 százalékos küszöböt ugyanis korántsem biztos, hogy egyedül átugorja…).

A szlovákiai magyar politikusok kevés újat tudnak mondani a választóknak, a szavazók nagy része ráadásul szerintem már unja is őket – elvégre nagy részük már 20 éve „oldja“ a mi problémáinkat, idézőjeles vagy tényleges sikerrel –, tehát nem a rajongás vagy az „új témák“ vinnének több magyart az urnákhoz. Sokkal inkább az a kicsit csalóka tény, hogy igazi választási lehetőség van, meg lehet mutatni, „ki az erősebb“, „ki a jobb“. Olykor ez is elég a nagyobb választási részvételhez.

Összességében, én inkább arra hajlok, hogy nem lesz alacsonyabb a „szlovmagy“ szavazók részvétele, mint négy évvel ezelőtt. Ugyanakkor mindezt nehéz lesz utólagosan lemérni, hiszen a Híd több szlovák szavazatot is szerezhet, mint négy illetve nyolc éve az MKP, így könnyen meglehet, hogy az MKP és a Híd szavazatainak mechanikus összeadásával nem kapunk választ az ankétban feltett kérdésre.


* A bejegyzés legelején szereplő kérdést a bumm.sk főszerkesztője – aki maga is szlovmagy polblogger – tette fel egy szlovmagy polblogger forumon a többi bloggernek. Azzal, hogy a valaszok egy cikkben jelennek meg. Jelen blog szerzője ezt időben elküldte a kérdést feltevő személy által megadott címekre, ám eddig ismeretlen ok miatt – talán a technika ördöge (?) –, ez nem jelent meg az arra szánt helyen.
* breaking news – azóta jelzett a kérdést feltevő, a válasz így az „eredeti“ helyén is olvasható lesz.
* legfrisebb – a bejegyzés valóban megjelent az adott oldalon.

2009. február 3., kedd

Morális oszlopok

Pavol Paška. Vagy Rafael Rafaj. A szlovák parlamentarizmus etalonjai. Ez előbbi a törvényhozás februári ülésszakának megnyitása alkalmából felszólította az ellenzéki honatyákat, hogy adják vissza képviselői mandátumukat. Merthogy csaltak, képviselőket vásároltak – állította mindezt Daniel Lipšic „vallomása“ alapján. Paška szerint a távozással „törlesztenék az erkölcsi adósságot választóikkal szemben“. A házelnök még azt is hozzátette, szerinte miért nagyobb a jelenlegi parlament bizalmi indexe a 2002 és 2006 közöttinél: „a parlamentben ma az értékek kemény szabályai vannak hatalmon“. Hát valóban, ezt érezni is, szinte kicsattan a kormánykoalíció az értékektől. Elég ránézni egy ilyen Ján Slotára vagy Vladimír Mečiarra. Vagy egy Pavol Paška nevű házelnökre, aki probléma nélkül átírja a parlament által megszavazott törvénymódosítást, majd kézjegyével látja el. Ez is parlamentarizmus meg értékek a javából.
Ehhez már csak Rafael Rafaj csípős megjegyzése hiányzott, aki szerint az ellenzék erkölcsileg teljesen elzüllött. Hát igen, itt már csak egy krónikás aláíráshamisítónak kellett megszólalnia...