A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bugár. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bugár. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. június 22., kedd

Lenni vagy nem lenni

Pár héttel ezelőtt még kevesen gondolták volna, hogy az MKP a következő hónapokban a címben szereplő shakespeare-i kérdésre fogja keresni válaszát. Ám a népakarat nagy úr, ezért a párt vezetőinek s főként az úgynevezett egyszerű párttagoknak az elkövetkező hetekben a létkérdésen kell morfondírozniuk.

Melynek megválaszolására távolról sincs annyi idő, mint a választások éjszakáján tűnt. Sőt a sikeres feltámadás nagyrészt külső tényezőktől függ, lett légyen bármilyen is az MKP-s küldöttek és pártirányítók válasza az idézett angol klasszikus kérdésére.

Azon a bizonyos választási éjszakán sokan talán bele sem gondoltak, hogy ez a vokscsata lehet az utolsó, ahol az MKP eséllyel indul. A párt jövője ugyanis jelenleg alapvetően két, politikai értelemben erős kézben összpontosul: Bugár Béla és Orbán Viktor markában. Ennél rosszabb hír pedig nem is lehet a párt tagjai számára, ugyanis, ha előbbi viszonylag ügyesen, utóbbi pedig racionálisan politizál a következő négy évben, akkor az MKP 2014-ben – ha még létezni fog – csak a futottak még kategóriában vesz részt a parlamenti választásokon.

A másfél hete elért 4,33 százalék azt jelenti, hogy jelenleg 109 ezer voks hever a földön. Aligha képzelhető el, hogy egy ilyen nagyságú szavazatszám ne érdekelné a Hídat, s ne tenne meg mindent annak érdekében, hogy ezeket a voksokat becsatornázza az elkövetkező négy évben. Erre pedig jelenleg minden esélye megvan. Kormányzó pártként az egész választási ciklusban, de legfőképpen a választások előtt megfelelő módon fogja tudni magát prezentálni a magyar választók előtt: elég néhány kilométer R7-es és/vagy R2-es útszakasz, pár felújított tornaterem, kicserélt tető s egyéb apróság a „régióknak”. A 2010 és 2014 közötti időszak pedig várhatóan a szlovák–magyar kapcsolatok terén távolról sem lesz olyan hektikus, mint az elmúlt négy esztendő volt. „Megígértük s megvalósítottuk: csökkentettük a feszültséget” – szólhat a lózung négy év múlva.

2014-ben tehát a honi magyar választópolgár a következő dilemma előtt fog állni: szavazzak a kormányzó magyar pártra, mely – vélt, valós vagy beígért – támogatásokat hozott régiómba, melyet elfogadnak partnerei, mely elősegítette a szlovák–magyar fronton „kitört” tűzszünetet (függetlenül attól, hogy tettek-e érte valamit, vagy a nagy világbéke csak azért állt be, mert a Smer és az SNS éppen ellenzékben találta magát). Vagy adjam le a voksomat a négy évig a közélet perifériáján oxidáló MKP-ra, melynek bejutása kérdéses, szlovák partnerek általi elfogadottsága szintúgy?

Ha Bugár a következő négy évben jól játssza ki ászait, az MKP egyetlen reménye Orbán Viktor marad. Ha a Fidesz elnöke a leendő szlovák kormánnyal szemben konfrontatív politikát fog folytatni, a Hídat pedig látványosan ignorálja, esetleg leárulózza, akkor még reménykedhetnek Berényiék. Ha viszont Orbán úgy dönt, az 1998-as forgatókönyvet porolja le, s egyfajta modus vivendit talál a Híddal, akkor ez a vonat is elmegy az MKP számára. Persze kérdéses, hány párttagot fog ez akkor még érdekelni, hány polgármester és alacsonyabb szintű politikus „megy át hídba” vagy Híd-támogatta függetlenbe már a közelgő helyhatósági választások előtt.

2009. június 11., csütörtök

A tinik nem szakadnak...

Az MKP-„doraszt“ kitart a párt mellett és elítéli azokat, akik hátat fordítottak a magyar egységnek. Hivatalosan. Majd meglátjuk, hány dorasztista ért egyet ezzel az állásfoglalással. Pikáns helyzetek jöhetnek.

Egy pártosztódást mindig érdekes, sokszor mulattató dolgok kísérnek. Például ilyenkor sokan elkezdenek mocorogni, de még kivárnak. Helyezkednek. Majd megfelelő időben dobbantanak. Innen oda. Onnan ide.
Ma az MKP Ifjúsági Csoportja egy közleménnyel örvendeztette meg a nagyérdeműt – az ifjak a magyar egység szempontjából nagyon veszélyesnek tartják Bugárék hídverő kezdeményezését. Kíváncsian várjuk, a doraszt vezetőségéből hányan gondolják majd úgy, ez így nem igaz, s mennek inkább Hidat építeni. Elvégre: előbb-utóbb a Hídnak is kell egy ifjúsági tagozat, nemde?...
Az ICS vezetőségi tagjai közül többen kapcsolhatók – rokoni- vagy munkakapcsolaton keresztül – bizonyos MKP-s csúcspolitikusokhoz. Így várhatóan majd a magukat függetlenként aposztrofáló „dorasztisták“ is aszerint maradnak vagy dobbantanak, ahogyan a felettük állók eljárnak. Például ha Farkas Iván egy szép napon úgy gondolja, valamilyen oknál fogva – mert mondjuk a Híd pártpreferenciái magasabbak, mint az MKP-é (véletlenül még ilyen is lehet) – átlép Bugárékhoz, akkor több mint valószínű, hogy az MKP ICS elnöke – bizonyos Nagy Péter, civil foglalkozását tekintve bizonyos Farkas Iván parlamenti asszisztense – is úgy fogja gondolni, hogy nem teljesen korrekt az, amit most megfogalmaztak. S kívül – esetleg egy hidas ifjúsági szervezetben – tágasabb. Meg jobb. A potenciális kilépő párosok sora természetesen tovább folytatható...
Majd meglátjuk.

2009. június 2., kedd

Európai luxus

Az európai parlamenti választás gyakorlatilag az egyetlen olyan szavazás, ahol megengedhetjük magunknak azt a luxust, hogy elégedetlenségünket hangosan is kinyilvánítsuk. Máskor csak morgolódhatunk, hogy aztán az általunk kisebb rossznak vélt pártra, politikusra szavazzunk. Mert kell. Hogy bejusson. Hogy minél nagyobb számban ott legyünk. Hogy ők ott legyenek.

Én már nem megyek el még egyszer ezekre a hülyékre szavazni – van a nyájas olvasónak az elmúlt évekből ilyen és hasonló beszólásokkal tapasztalata? Biztos. És mi lett a nagy „megmondás“ eredménye? Igen, 95 százalékban az imigyen morgolódó ember mégiscsak elment és teljesítette „polgári kötelességét“. Szlovákiai magyarként ez azt jelenti, hogy bedobta az MKP politikusainak listáját tartalmazó borítékot a szavazóurnába. Aztán hazament, másnap reggelig izgult egy kicsit-nagyon, majd konstatálta, hogy „igen, ott vannak, nem ment kárba az én szavazatom sem“. Hogy utána a következő x évben megint mérgelődjön egy sort. Mert ők annyira hülyék, de annyira, én biziskola, hogy nem megyek el legközelebb szavazni – igen, az eredményt ismerjük...
A hét végén sorra kerülő EP-választás gyakorlatilag az egyetlen olyan szavazás, amikor nem muszáj. De még mielőtt folytatnám a sort, figyelmeztetném nagymagyar és nemzetmentő (plusz pozíciómentő) olvasóimat: eretnek gondolatok következnek. Mi történik, ha fele annyi magyar megy el szavazni, mint öt éve? Mi történik, ha az évek óta jellemző töketlenkedést megunó választó azt mondja, hogy bezzeg ő szarik rá, ezúttal inkább kirándul egyet szombaton? Semmi. Vagyis: ezentúl nem kettő, hanem csak egy képviselőnk lesz Brüsszelben és Strassburgban. Tragédia? Nem hinném. Az már problémásabb lenne, ha a szlovák parlamentben 20 mameluk helyett csak 9 ülne, ha a megyei képviselőtestületekben marginális szerepük lenne a magyar képviselőknek, ha a helyhatósági választások alkalmával otthon maradnánk. De hogy a brüsszeli gittegylet 736 képviselőjéből 2 vagy 1 szlovákiai magyar – amikor van ott másik 22 magyar Magyarországról, x magyar pedig Erdélyországból –, abszolút nem oszt, nem szoroz. Pofázni, ha kell, egy is tud. Sokkal többet pedig úgysem lehet tenni.
Ezzel szemben viszont talán ilyen módon is elmondhatja a választó véleményét pártunkról, „kormányunkról“. Azzal, hogy nem megy, vagy ha igen, másra szavaz. Ilyenkor megengedheti magának.
A távolmaradásnak (vagy félreszavazásnak) és az ebből következő diametrálisan rosszabb MKP-szereplésnek csak egy negatív hozadéka lenne: akadna pár okos ember, aki ezt azzal magyarázná, hogy bezzeg, ha a Béla lenne az elnök, akkor másképpen nézne ki minden... Pedig nem nagyon. Csak a vakolat lenne talán tartósabb.