A holnapi lap

Izgalmas dolog az újságírás. Főként akkor, ha pörögnek az események. Ha pedig a történések szálát egy lapzárta vágja ketté, még inkább.

Ma (kedden) úgy kellett hat oldalt megtöltenünk egyetlen egy témával, hogy a végeredményt csak sejteni lehetett. Sejteni... ez talán nem a legmegfelelőbb szó, mert nap közben már gyakorlatilag eldőlt, hogy a Radičová-kormány megbukik. (Amiért egyébként nagy kár, pláne azért, mert ezután valószínűleg csak rosszabb jöhet. Először a bizonytalanság, majd várhatóan Fico és csapata. Őket meg nem kell bemutatni. Ja, és a mentőöv meg úgyis el lesz fogadva, tehát ennyi értelme volt a renitenskedésnek.) De hiába lehetett gyakorlatilag tudni, mi lesz, ha maga a szavazás csak késő este került sorra (mint később kiderült, 10-kor), az utolsó oldalnak viszont fél nyolckor kell a nyomdába mennie. Mondjuk a Sme sem állt ebből a szempontból sokkal jobban, igaz, az ő nyugati kiadásuk később zár, de ez egyrészt nem minden oldalra igaz, és még ha igaz is lenne, azért 14 oldalt átírni fél óra alatt nem lehet.
Mert ugyebár, ha valami várhatóan meg is fog történni, gyakorlatilag tuti, hogy meg fog történni, még nem történt meg. Érdekes dolog úgy írni a lapot, úgy válogatni a témákat és dolgozni azokat fel, hogy ha véletlenül valamilyen csoda folytán megváltozna a helyzet, akkor másnap mindenki komplett idiótának tart majd minket. És jogosan, mert az olvasót nem kell, hogy érdekelje, mikor van a lapzárta.
Azt hiszem ilyen helyzettel még a legtapasztaltabb újságírók is csak egy-kétszer találkoztak életükben. De legalább nem írtunk hülyeséget, mert valóban megbukott a kormány. Sajnos.

Ki nyer ma?

A jobboldali pártok a kormányprogramról tárgyalnak, egy korábbi egyezség szerint kedden nyilvánosságra kellene hozni az új program alaptéziseit. Kedd este van, se program, se tézisek. Ki nyer ezzel? Nézzük meg mindezt tisztán médiaszemponból.

Nyomtatott, internetes és elektronikus média. Melyik mivel járt volna a legjobban? Ha 6-ig sikeresen lezárták volna a tárgyalásokat, s rövid időn belül a sajtó képviselői elé álltak volna a pártvezérek, azzal még szinte mind a három médiatípus jól járt volna. A tévék híradóiba szinte minden befért volna, a nyomtatott sajtónak is lett volna még 2-3 vagy 4 órája – attól függően, hol mikor van a lapzárta – minél több hír és részlet begyömöszölésére a másnapi lapokba. A fő nyertes viszont a tévé lett volna, hiszen kvázi ők jöttek volna ki vele elsőként a hírekkel, a másnapi lapokban nagyon sok új nem lett kapott volna helyet az este elhangzottakhoz képest.
Egy este fél nyoc–nyolcas tájékoztatással már jobban jártak volna a lapok, az esti híradók ugyanis még semmiről sem tudtak volna beszámolni. Így másnap szinte mindenki a nyomtatott sajtóból értesült volna a program alaptételeiről – persze tudjuk, hogy van TA3 is, és esti hírműsor a köztévén, de ezeket viszonylag kevesen nézik.
Ha viszont csak este 10 után állnak a pártvezérek a nyilvánosság elé, a nagy nyertes az internetes média. A tévékből minden kimarad, a printek szintén nem tudják behozni az újdonságokat, ellenben az internetes lapok másnap reggel már tele lennének az aktuális hírekkel, ha kell, minden részletével.
Most valószínűleg ez utóbbi fog bekövetkezni.

Egy érdekes próbálkozás

Mától a SITA hírügynökség magyar nyelven is közöl híreket. A próbálkozás díjazandó, habár kérdéses, nem jött-e későn, illetve lesz-e rá elég vevő.

Merthogy a SITA magáncég, amely az állami TASR-rel szemben egy fillér költségvetési támogatást sem kap. Léte-nemléte csak a vevőkön – pontosabban saját ügyességén – múlik. Ebből a szempontból érdemes megnézni az új próbálkozást. Mert ugyebár beszélhet az ügynökség főszerkesztője és a témában megkérdezettek akármennyit is a kisebbségi magyarok jobb tájékoztatásáról, a szlovák–magyar közeledés felé tett lépésről, egy a lényeg: ha hosszú távon nem lesz rentábilis a szolgáltatás, akkor be fog fuccsolni. A magánvállalatok általában más (látványosabb, jobban eladható) formáját szokták választani a céges filantrópiának.
Nézzük meg közelebbről a szolgáltatást. A SITA kezdetben napi 15–20 hírt szeretne kiadni, ezeket ingyen elérhetővé teszi mindenki számára. (A bizniszben is olykor úgy működik ez, mint a kokóval: először ingyen kell adni, ha rászokott a nép, akkor lehet csak pénzt kérni érte.) A kérdés természetesen az: ki fizet majd a SITA-nak ezekért a hírekért – amikor már fizetős lesz (az összes vagy a nagy része) –, illetve milyen pluszbevételre számít a cég? Merthogy a szlovákiai magyar média eddig is a SITA vevője volt (nyomtatott lapok mellett a parameter.sk és a bumm.sk portálokon is lépten-nyomon SITA-hírbe ütközünk). Tény, hogy a szlovmagy újságírók dolgát nagyon is megkönnyítené, ha csak szerkeszteni, kiegészítgetni kellene az alaphírt, nem pedig még fordítani is. De: a potenciális vevőkör már eddig is vevő volt, kit lehet még rajtuk kívül megszólítani? Avagy ez a lépés egy megelőző csapás akart lenni az állami TASR felé, mely az utóbbi időben dömpingárakkal döngette a szlovákiai médiák kapuit. (Merthogy egy államilag dotált cég megengedheti magának a nem piaci árakat is...) S nagyon sok helyen befogadásra is lelt. Lehet, hogy a SITA mostani lépésével olyan helyzetet akart teremteni, hogy a közeljövőben jelenlegi magyar ügyfeleinek ne legyen oka (pénzügyi és emocionális – már ha utóbbiról beszélhetünk egyáltalán az üzleti életben) átpártolnia a konkurenciához? A magyar „szerkesztőség“ fenntartása ugyanis nem filléres mulatság – folyamatos közléshez legalább 2–3 emberre szükség van, s ez csak az abszolút minimum –, mégha csak félállásban vagy vállalkozói szerződéssel alkalmaznak is pár embert, akik ráadásul csak fordítani fogják a már meglévő szlovák híreket. Megjegyzendő: itt sem mindegy, hogy kiket (és mennyiért) szerződtet a cég. Ha ugyanis a hírek nem lesznek profin fordítva, jól megszerkesztve, akkor a vevőkör számára gyakorlatilag használhatatlanná válnak, s a szlovmagy médiamunkások inkább a szlovák eredetit fogják fordítani, mintsem az összecsapott fordításokat javítgatni. Ez utóbbival nem ritkán sokkal több bosszúság szokott lenni, mint a fordítgatással.
A próbálkozás mindenesetre egyedi és érdekes. Egyben docséretre méltó is – van olyan szlovák cég, mely a „magyar nyelvben“ is lát fantáziát.

Szenilis vagy palira vesz? Mindkettő?

Egy linkre kattintva jutottam ehhez az interjúhoz. Nem nagyon érdekelt (nem is értem, mi célból születnek ilyen interjúk...), de az első kérdést és választ elolvastam. Ennyi elég is volt...

„Tudja, az elmúlt húsz évben voltam én kis ellenzéki frakció vezetője, nagy kormánypárt politikusa, házelnök, politizáltam nagy ellenzéki és szűk többséggel működő kormánypárti frakcióban. Csak ragadt rám valami ennyi idő alatt...“

Majd egy mondattal arrébb ugyanő:

„Mivel a hatalmi technikáknak sem ismerője, sem részese, sem támogatója nem vagyok, ezért a jövőbeni szerepvállalásommal kapcsolatban bennem is sok a bizonytalanság.“

Hogyan veheti valaki ennyire hülyére az olvasót? Évekig nomenklaturista állampárti apparátcsik és politikus, kommunista belügyminiszter-helyettes, majd frakcióvezető, házelnök, képviselő. Fia egy ideig kormányszóvivő. És ezek után még van képe azt mondani, hogy ő nem ismeri a hatalmi technikákat. Grrrr.

Autonóm jegyzetíró

Nem nagyon szeretek Dag Daniš tollából kommentárt olvasni, de néha megesik. Aztán általában bánom és csodálkozom, hogy hogyan lehet ő az egyik legolvasottabb szlovák véleményformáló napilap fő jegyzetírója.
Néha természetesen előfordul, hogy jót és eredetit ír. Elgondolkodtatót. De valóban csak néha.
És amikor ilyet olvasok, nem tudom, hogy őt ezért „fizeti“ valaki, vagy csak úgy szimplán blöki. Vagy csak tudja, hogy az autonómia szó és téma szép számú klikkelést hoz?

Körkérdés

Miután Robert Fico kormányfő jelezte, valóban Miroslav Lajčák lesz az ország új külügyminisztere, médiaberkekben felvetődött a kérdés, mi lesz felesége, az ismert és népszerű híradós műsorvezető sorsa férje kinevezés után. A miniszterelnök szerint nem probléma, hogy a miniszterfeleség a köztévé híreit mondja be. „Ő csak egy ember, aki a tévéképernyőn szerepel, a tartalomért mások felelnek. Hagyjuk, hogy a kedves feleség végezze a saját munkáját“ - mondta a kormányfő. Fico szerint a miniszter arája „tudni fogja, hol az ő helye“. A politológusok véleménye szerint viszont nem ilyen egyértelmű a helyzet, a későbbiekben hitelességi problémák is felmerülhetnek, ami nem biztos, hogy jót tesz az STV esti hírműsorának, mely a médiaanalitikusok szerint, mint a múltban általában, az utóbbi években is hiteles és kiegyensúlyozott.
Kikértük néhány ellenzéki politikus véleményét is a kérdésben. „Nyugtalanító állapotokat teremthet a helyzet“ – mondta Bárdos Gyula MKP-frakcióvezető. „Ezzel megszeghetjük az ET 2362/114. számú 1997-es ajánlását“ – tette hozzá A. Nagy László, a parlament emberi jogi bizottságának elnöke (MKP). Daniel Lipšic KDH-alelnök szerint pedig ez a kormány erkölcsileg már annyira mélyre süllyedt, hogy őt egy ilyen „malőr“ már meg sem lepi.
Az általunk megszólaltatott újságírók sem látták olyan egyértelműen ártatlannak a helyzetet, mint ahogy azt a kormányfő lefestette. Bárdos Ágnes (STV, magyar adás): „Nem túl professzionális, ha a férj magas politikai funkciója ellenére a felesége továbbra is a médiában tevékenykedik, ráadásul a közéleti hírekkel dolgozik.“ „Erre egy nyugati, magasabb politikai kultúrájú országban nem kerülhetett volna sor“ – mondta Nagy Ildikó, a Pátria rádió egykori igazgatónője. „Morálisan elítélendő, de mit lehet egy ilyen kormánytól várni“ – nyilatkozta Beata Oravcová, a JOJ televízió vezető munkatársa.

Megj.: az írás fikció, a benne szereplő személyek kitaláltak, bármiféle egybeesés a való élettel a véletlen műve .

Az év címlapja

A mai világban már nem csak az írott tartalommal versenyeznek az írott sajtótermékek, ez azt hiszem közismert tény. Nagyon sokat dob még egy véleményformáló, komoly heti- vagy havilap megítélésén is, ha nem csak olvasható, de nézhető is.
Pofás kis versennyel jött elő az elmúlt hetekben a sokak által talán nem véletlenül legjobbnak tartott szlovák(iai) hetilap – mely arról is ismert, hogy „nézhető“ is. Az obalkaroka.sk címen bárki kipróbálhatja magát, tervezhet egy saját Týždeň-címlapot, amelyet aztán az oldal megversenyeztet. Első körben az internetes szavazók döntenek, végül a legjobb 100 címlap közül egy szakmai zsűri választja ki a nyerőt. Meglepetésemre rengeteg érdekes címlaptervet találtam az oldalon – a verseny már december eleje óta fut és január végéig tart –, szerintem szinte minden második pályázat megállná a helyét élesben is. Szabad perceinkben érdemes végigböngészgetni ezeket.
Egy verseny akkor attraktív, ha a nyeremények is azok. A főnyeremény ebben az esetben egy cirka ezer eurót érő majdnemprofi tükörreflexes fényképezőgép, de emellett szétosztanak még jópár ennél alacsonyabb kategóriájú – de szintén nagyon jó – fényképezőgépet.

Csiga-biga gyere ki...

A magyarországi médiapiac híreit olvasva egyvalamit nagyon nem értek. Van pár dolog, amit nem értek, de egyvalamit nagyon de nagyon nem. A két nagy, megkőzelítőleg egyforma anyagi és volumenjeiben hasonlóan erős befektetői és így külföldi know-how háttérrel rendelkező magántévécsatorna közül hogyan lehet, hogy gyakorlatilag megszakítás nélkül, immár évek óta a csigaTV húzza a a rövidebbet? Tudtommal kvázi a tévépiac liberalizációja (kb. 10–11 éve) óta az RTL Klub nyeri – folyamatosan – a nézettségi versenyt. Az rendben van, hogy valakit többen kell, hogy nézzenek, hogy egy-egy nagyobb, egész szezonos húzóprogramként előkészített produkció megbukik, de hogy ez szinte kivétel nélkül mindig a TV2-nél történjen meg, az már azt hiszem gáz. A csiga-biga vezetői számára. Velük kapcsolatban évek óta talákozom olyan hírekkel, melyek szerint most már nagyon készülnek, a cél érdekében vezérigazgatót cseréltek, új szakembereket hoztak, szerződtettek, új megaműsorokkal készülnek, lekörözik a konkurens csatornát stb., aztán a végeredmény szinte mindig ugyanaz: kellemetlen leégés. Az RTL pedig akármit dob be, mindig jól leforrázza őket.
A TV2-nek licensze van a balfékségre? Vagy ők az örök második és kész?

Ui: még mielőtt valaki azzal vádolna, hogy a két média-konzumfellegvár fogyasztója vagyok, leszögezem, nem, csak érdekelnek a médiával kapcsolatos hírek, melyeket elolvasgatok az interneten. Mintegy hal a tortán...:)

Semélyes: Amerikai választások - rohadt sok volt?

Személyes népközeli tapasztalat következik. Csütörtökön beruccantam az egyetemre, ahol doktoranduszként tartok egy órát. Végzős töriseknek, csak páran vannak. A balkáni eseményes a korabeli sajtóban. Gondoltam, kihasználom az amerikai elnökválasztás nyújtotta alkalmat – amikor kivételesen egy külpolitikai esemény viszi el minden újság szinte felét –, s konkrét (mégha aktuális is) példán csámcsogjuk meg kicsit a zsurnalisztikai elméletet. Vittem pár lapot (Sme, Pravda, HN), nézzék át, aztán dumálunk róla.
Az átlapozás után mi volt az első reakciójuk? Hogy mi a szart kell ennyit írni az amerikai elnökválasztásról. „Körbe-körbe ugyanarról.“ „Ha Magyarországon vagy Lengyelországban választanak elnököt, arról nem írnak ennyit“. Ezek mondták. Meg, hogy a mi életünket ez úgysem befolyásolja.
Hm. Ezek az illetők egy éven belül átveszik egyetemi diplomájukat a legnagyobb és legszínvonalasabb hazai felsőoktatási intézményben. Ha ők így reagálnak, akkor mit mondhat az egyszerű átlagpolgár?... Például az egyszerű Új Szó-olvasó.
Természetes, hogy így reagáltak? Hm. Én nagyon csodálkoztam...
Valóban sokat csámcsogunk a lapokban az amerikai elnökválasztáson?