Plakátharc, a tökéletes gumicsont

Szórakoztató vagy elszomorító? Politikai "botrány", az ellenség "arcátlan kampányhúzásainak" leleplezései az MKP illetve a Híd fanblogjain. Ez aztán a téma...

Komolyan mondom, nincs is fontosabb téma mostanság! Mert hát persze ez kis hazánkban annyira egyedi. Itt még sohasem firkáltak össze plakátot, a konkurencia nem ragasztott át hirdetést.
Csak most. Az MKP! Pedig Berényi és Őry mást ígért! Illetve frászt, a Híd, pontosabban a Most-Híd, amely plakátháborút vív.
Idétlen, hülye téma, egy igazi "hitvita". Amiben az egyik oldal előveszi a fényképezőgépet, lefotózza saját kedvencei összecseszett plakátjait - mert melyik pártnak nincs ilyen? -, majd egy blogbejegyzésben elszörnyülködik azon, hogy milyen mocskos, primitív a másik oldal, mert ilyenre adja a fejét. S mivel, ahogy írtam, nincs párt, amelynek ne lennének összecseszett plakátjai, ezt a játékot a másik oldal is eljátszhatja. S gyárthat hozzá - mindkét társaság - egy kis politikai elméletet is arról, hogy ezt az ellenfél bizony célzatosan, központilag irányítva viszi végbe, mert olyan azért mégsincs, hogy ott helyben egy-két süket arc csak úgy összemázolja vagy letépdesi a hirdetéseket.
S amíg erről írunk és olvasunk, legalább nem kell azon gondolkodunk, hogy valójában mit is kínál az egyik vagy a másik csapat... (És akkor most inkább fejezzük be az írást ezzel a három ponttal...)

Lenni vagy nem lenni

Pár héttel ezelőtt még kevesen gondolták volna, hogy az MKP a következő hónapokban a címben szereplő shakespeare-i kérdésre fogja keresni válaszát. Ám a népakarat nagy úr, ezért a párt vezetőinek s főként az úgynevezett egyszerű párttagoknak az elkövetkező hetekben a létkérdésen kell morfondírozniuk.

Melynek megválaszolására távolról sincs annyi idő, mint a választások éjszakáján tűnt. Sőt a sikeres feltámadás nagyrészt külső tényezőktől függ, lett légyen bármilyen is az MKP-s küldöttek és pártirányítók válasza az idézett angol klasszikus kérdésére.

Azon a bizonyos választási éjszakán sokan talán bele sem gondoltak, hogy ez a vokscsata lehet az utolsó, ahol az MKP eséllyel indul. A párt jövője ugyanis jelenleg alapvetően két, politikai értelemben erős kézben összpontosul: Bugár Béla és Orbán Viktor markában. Ennél rosszabb hír pedig nem is lehet a párt tagjai számára, ugyanis, ha előbbi viszonylag ügyesen, utóbbi pedig racionálisan politizál a következő négy évben, akkor az MKP 2014-ben – ha még létezni fog – csak a futottak még kategóriában vesz részt a parlamenti választásokon.

A másfél hete elért 4,33 százalék azt jelenti, hogy jelenleg 109 ezer voks hever a földön. Aligha képzelhető el, hogy egy ilyen nagyságú szavazatszám ne érdekelné a Hídat, s ne tenne meg mindent annak érdekében, hogy ezeket a voksokat becsatornázza az elkövetkező négy évben. Erre pedig jelenleg minden esélye megvan. Kormányzó pártként az egész választási ciklusban, de legfőképpen a választások előtt megfelelő módon fogja tudni magát prezentálni a magyar választók előtt: elég néhány kilométer R7-es és/vagy R2-es útszakasz, pár felújított tornaterem, kicserélt tető s egyéb apróság a „régióknak”. A 2010 és 2014 közötti időszak pedig várhatóan a szlovák–magyar kapcsolatok terén távolról sem lesz olyan hektikus, mint az elmúlt négy esztendő volt. „Megígértük s megvalósítottuk: csökkentettük a feszültséget” – szólhat a lózung négy év múlva.

2014-ben tehát a honi magyar választópolgár a következő dilemma előtt fog állni: szavazzak a kormányzó magyar pártra, mely – vélt, valós vagy beígért – támogatásokat hozott régiómba, melyet elfogadnak partnerei, mely elősegítette a szlovák–magyar fronton „kitört” tűzszünetet (függetlenül attól, hogy tettek-e érte valamit, vagy a nagy világbéke csak azért állt be, mert a Smer és az SNS éppen ellenzékben találta magát). Vagy adjam le a voksomat a négy évig a közélet perifériáján oxidáló MKP-ra, melynek bejutása kérdéses, szlovák partnerek általi elfogadottsága szintúgy?

Ha Bugár a következő négy évben jól játssza ki ászait, az MKP egyetlen reménye Orbán Viktor marad. Ha a Fidesz elnöke a leendő szlovák kormánnyal szemben konfrontatív politikát fog folytatni, a Hídat pedig látványosan ignorálja, esetleg leárulózza, akkor még reménykedhetnek Berényiék. Ha viszont Orbán úgy dönt, az 1998-as forgatókönyvet porolja le, s egyfajta modus vivendit talál a Híddal, akkor ez a vonat is elmegy az MKP számára. Persze kérdéses, hány párttagot fog ez akkor még érdekelni, hány polgármester és alacsonyabb szintű politikus „megy át hídba” vagy Híd-támogatta függetlenbe már a közelgő helyhatósági választások előtt.

Magasabb vagy alacsonyabb lesz a magyarok választási részvétele a Híd megjelenésének következtében? Egy blogger-körkérdésre adott válasz, mely ismeretlen okok miatt ott nem jelent meg, ahol kellett volna. (Azóta már igen).* Sebaj, itt elolvasható.

Ez nagyban fog függeni a kampánytól is. Ha szélsőségesen mocskolódó lesz, melyben mindkét fél a másik maximális lejáratására fog törekedni, akkor elképzelhető, hogy alacsonyabb lesz a „szlovmagy“ választók részvétele, mint legutóbb. Amennyiben ezt elkerüli a két párt, akkor viszont jó esély van arra, hogy nőjön a magyarok választókedve – hiszen a kínálat bővülésének köszönhetően a kereslet is nőhet. Erre már csak azért is van esély, mert 2006-ban alacsonyabb volt a részvétel – az országos, de egyben a magyaroké is – a négy évvel korábbihoz viszonyítva, ennek köszönhetően az MKP a 2002-es választósokhoz képest 52 ezer szavazatot vesztett (ha jól számoltam, ez a 2002-es szavazók 16 százaléka). Ám százalékban így is javult támogatottsága.

A részvételt befolyásolhatja az a tényező is, hogy a két párt külön indul-e. Ha választási koalíciót kötnének – aminek jelen esetben szinte semmi esélye sincs, de a túlélési ösztön talán belehajtja a politikusokat –, akkor véleményem szerint szintén alacsonyabb részvétellel kell számolnunk. Ráadásul a választók egy része a koalíciót úgy értékelné, hogy a politikusok eddigi szembenállásukat a jól fizető képviselői helyekért adták fel, ezért nem érdemlik meg az ő támogatásukat – s így távol is maradnának a szavazóurnáktól.

Ugyancsak alacsonyabb lehetne a részvétel, ha valamely magyar párt egy másik (szlovák) párttal lépne koalícióra. Erre, jelenleg úgy néz ki, a Hídnak van nagyobb esélye – például az SaS-szel vagy az SDKÚ-val. Ebben az esetben szerintem a Híd potenciális választóinak egy része úgy gondolná, hogy nem feltétlenül kell részt vennie a voksoláson, mert a koalíció „bebiztosította“ a pártnak a parlamentbe való bejutást, s így már nincs is szükség az ő szavazatára. Főként a kevésbé meggyőződéses választók vélekedhetnének így. (Ez viszont nem jelenti azt, hogy a Híd jobban jár, ha külön indul – az 5 százalékos küszöböt ugyanis korántsem biztos, hogy egyedül átugorja…).

A szlovákiai magyar politikusok kevés újat tudnak mondani a választóknak, a szavazók nagy része ráadásul szerintem már unja is őket – elvégre nagy részük már 20 éve „oldja“ a mi problémáinkat, idézőjeles vagy tényleges sikerrel –, tehát nem a rajongás vagy az „új témák“ vinnének több magyart az urnákhoz. Sokkal inkább az a kicsit csalóka tény, hogy igazi választási lehetőség van, meg lehet mutatni, „ki az erősebb“, „ki a jobb“. Olykor ez is elég a nagyobb választási részvételhez.

Összességében, én inkább arra hajlok, hogy nem lesz alacsonyabb a „szlovmagy“ szavazók részvétele, mint négy évvel ezelőtt. Ugyanakkor mindezt nehéz lesz utólagosan lemérni, hiszen a Híd több szlovák szavazatot is szerezhet, mint négy illetve nyolc éve az MKP, így könnyen meglehet, hogy az MKP és a Híd szavazatainak mechanikus összeadásával nem kapunk választ az ankétban feltett kérdésre.

* A bejegyzés legelején szereplő kérdést a bumm.sk főszerkesztője – aki maga is szlovmagy polblogger – tette fel egy szlovmagy polblogger forumon a többi bloggernek. Azzal, hogy a valaszok egy cikkben jelennek meg. Jelen blog szerzője ezt időben elküldte a kérdést feltevő személy által megadott címekre, ám eddig ismeretlen ok miatt – talán a technika ördöge (?) –, ez nem jelent meg az arra szánt helyen.
* breaking news – azóta jelzett a kérdést feltevő, a válasz így az „eredeti“ helyén is olvasható lesz.
* legfrisebb – a bejegyzés valóban megjelent az adott oldalon.

A közös többszörös

Híd–Smer együttműködés? MKP–Smer együttműködés? A Híd és az MKP ugyanazt a jelöltetet támogatja? Egy magyarral szemben? Megyei kis abszurdok.

Közelegnek a megyei választások, melyek általában a lehető legidétlenebb koalíciókat szokták „előhozni“ a pártokból. Az MKP ezúttal annyira vigyázott, nehogy akárhol is szóba álljon a Híddal, hogy végül az egyik legváratlanabb ponton találták meg a közös többszöröst. Egy HZDS-Smer jelölt személyében, akit egy széles jobboldali koalíció által megtámogatott, magyar nemzetiségű jelölttel szemben támogatnak. Na kedves magyar választó, erre varrj gombot!
Pedig a két magyar párt által támogatott figura – amellett, hogy smeres –, elég érdekes életúttal rendelkezik: tipikus „totalityák“ családból származik, másodgenerációs kommunista, aki, ha nem jött volna a bársonyos forradalom, valószínűleg ugyanolyan karriert futott volna be, mint így, csak éppenséggel nem polgármester, de „MNV-predszeda“, illetve nem megyeelnök, de kerületi titkár lett volna. Hősünk a 90-es években belépett a Rudolf Schuster és Pavol Rusko által gründolt SOP-ba, majd hamarosan újra megtalálta magában a lappangó baloldali érzelmeket. Jelenleg a Smer egyik vezető keleti embere.
A jobboldali jelölt ezzel szemben (tudtommal) nem rendelkezik pártállami múlltal, 1990-ben a rendszerváltó VPN színeiben kezdett politizálni – helyi szinten –, Kassa-Óváros polgármestere volt 16 éven keresztül. Hősünk magyar nemzetiségű, ráadásul nem csak az a bizonyos „tud magyarul“-típusú figura, aki már csupán a szüleivel beszél anyanyelvén: mindkét lánya magyar iskolákba járt.
Ilyen helyzetben pedig fogja magát a két magyarnak mondott párt, és beáll a Smer-HZDS tandem jelöltje mögé. Persze, négy éve is őt támogatták a második körben, nem volt rossz az együttműködés vele – persze valószínűleg inkább csak mutyi-vonalon, a helyi pozíciók szétparcellázása, befolyás és pénzek szétosztása terén volt virágzó a kapcsolat, mindkét oldal részéről –, de akkor is.
Most hogyan van ez akkor a magyar érdekkel, magyar jelöltekkel?

A tinik nem szakadnak...

Az MKP-„doraszt“ kitart a párt mellett és elítéli azokat, akik hátat fordítottak a magyar egységnek. Hivatalosan. Majd meglátjuk, hány dorasztista ért egyet ezzel az állásfoglalással. Pikáns helyzetek jöhetnek.

Egy pártosztódást mindig érdekes, sokszor mulattató dolgok kísérnek. Például ilyenkor sokan elkezdenek mocorogni, de még kivárnak. Helyezkednek. Majd megfelelő időben dobbantanak. Innen oda. Onnan ide.
Ma az MKP Ifjúsági Csoportja egy közleménnyel örvendeztette meg a nagyérdeműt – az ifjak a magyar egység szempontjából nagyon veszélyesnek tartják Bugárék hídverő kezdeményezését. Kíváncsian várjuk, a doraszt vezetőségéből hányan gondolják majd úgy, ez így nem igaz, s mennek inkább Hidat építeni. Elvégre: előbb-utóbb a Hídnak is kell egy ifjúsági tagozat, nemde?...
Az ICS vezetőségi tagjai közül többen kapcsolhatók – rokoni- vagy munkakapcsolaton keresztül – bizonyos MKP-s csúcspolitikusokhoz. Így várhatóan majd a magukat függetlenként aposztrofáló „dorasztisták“ is aszerint maradnak vagy dobbantanak, ahogyan a felettük állók eljárnak. Például ha Farkas Iván egy szép napon úgy gondolja, valamilyen oknál fogva – mert mondjuk a Híd pártpreferenciái magasabbak, mint az MKP-é (véletlenül még ilyen is lehet) – átlép Bugárékhoz, akkor több mint valószínű, hogy az MKP ICS elnöke – bizonyos Nagy Péter, civil foglalkozását tekintve bizonyos Farkas Iván parlamenti asszisztense – is úgy fogja gondolni, hogy nem teljesen korrekt az, amit most megfogalmaztak. S kívül – esetleg egy hidas ifjúsági szervezetben – tágasabb. Meg jobb. A potenciális kilépő párosok sora természetesen tovább folytatható...
Majd meglátjuk.

Európai luxus

Az európai parlamenti választás gyakorlatilag az egyetlen olyan szavazás, ahol megengedhetjük magunknak azt a luxust, hogy elégedetlenségünket hangosan is kinyilvánítsuk. Máskor csak morgolódhatunk, hogy aztán az általunk kisebb rossznak vélt pártra, politikusra szavazzunk. Mert kell. Hogy bejusson. Hogy minél nagyobb számban ott legyünk. Hogy ők ott legyenek.

Én már nem megyek el még egyszer ezekre a hülyékre szavazni – van a nyájas olvasónak az elmúlt évekből ilyen és hasonló beszólásokkal tapasztalata? Biztos. És mi lett a nagy „megmondás“ eredménye? Igen, 95 százalékban az imigyen morgolódó ember mégiscsak elment és teljesítette „polgári kötelességét“. Szlovákiai magyarként ez azt jelenti, hogy bedobta az MKP politikusainak listáját tartalmazó borítékot a szavazóurnába. Aztán hazament, másnap reggelig izgult egy kicsit-nagyon, majd konstatálta, hogy „igen, ott vannak, nem ment kárba az én szavazatom sem“. Hogy utána a következő x évben megint mérgelődjön egy sort. Mert ők annyira hülyék, de annyira, én biziskola, hogy nem megyek el legközelebb szavazni – igen, az eredményt ismerjük...
A hét végén sorra kerülő EP-választás gyakorlatilag az egyetlen olyan szavazás, amikor nem muszáj. De még mielőtt folytatnám a sort, figyelmeztetném nagymagyar és nemzetmentő (plusz pozíciómentő) olvasóimat: eretnek gondolatok következnek. Mi történik, ha fele annyi magyar megy el szavazni, mint öt éve? Mi történik, ha az évek óta jellemző töketlenkedést megunó választó azt mondja, hogy bezzeg ő szarik rá, ezúttal inkább kirándul egyet szombaton? Semmi. Vagyis: ezentúl nem kettő, hanem csak egy képviselőnk lesz Brüsszelben és Strassburgban. Tragédia? Nem hinném. Az már problémásabb lenne, ha a szlovák parlamentben 20 mameluk helyett csak 9 ülne, ha a megyei képviselőtestületekben marginális szerepük lenne a magyar képviselőknek, ha a helyhatósági választások alkalmával otthon maradnánk. De hogy a brüsszeli gittegylet 736 képviselőjéből 2 vagy 1 szlovákiai magyar – amikor van ott másik 22 magyar Magyarországról, x magyar pedig Erdélyországból –, abszolút nem oszt, nem szoroz. Pofázni, ha kell, egy is tud. Sokkal többet pedig úgysem lehet tenni.
Ezzel szemben viszont talán ilyen módon is elmondhatja a választó véleményét pártunkról, „kormányunkról“. Azzal, hogy nem megy, vagy ha igen, másra szavaz. Ilyenkor megengedheti magának.
A távolmaradásnak (vagy félreszavazásnak) és az ebből következő diametrálisan rosszabb MKP-szereplésnek csak egy negatív hozadéka lenne: akadna pár okos ember, aki ezt azzal magyarázná, hogy bezzeg, ha a Béla lenne az elnök, akkor másképpen nézne ki minden... Pedig nem nagyon. Csak a vakolat lenne talán tartósabb.

Gondolatok egy petícióról

Több hazai magyar civil szervezet és az MKP (na meg annak ifjúsági kiratakszekciója) petíciót indított kisebbségi jogaink betartásáért. Megint jönnek, kopogtatnak. Aláírásokat akarnak. Szép. De mire is, és kik is? Miről árulkodik a kezdeményezés?
Egy mondattal összefoglalva arról, hogy az 1998-ban hatalomra kerülő magyar pártnak rohadtul nem volt stratégiája és koncepciója a legfőbb kérdésekben. Normális esetben ugyanis pitiáner ügyek helyett a legfontosabb az lett volna, hogy hosszú távon biztosítsák a kisebbség jogállását, fejlődésének lehetőségeit. Hogy ha netán kibuknának a kormányból – aminek veszélye négyévenként minden párt előtt ott lebeg –, akkor se omoljon minden össze, csak a részletkérdések változhassanak. De hol vagyunk mostanság a részletkérdésektől?...
Első látásra a petíció mind a négy pont szimpatikusnak tűnik, az egyetlen bökkenő csak abban van, hogy a petíciót „társkitaláló“ MKP nyolc éves regnálása alatt – hogy Csáky Pál elnök úr kedvenc szavát idézzük – elegánsan elébe mehetett volna az utóbbi években keletkezett problémáknak. Amelyek miatt most az aláírásunkra ácsingóznak. Arról nem is beszélve, hogy konkrétan a petíció második pontja – mely azt kéri, hogy a törvény engedélyezze magyar nyelvű regionális rádió- és televízióadók használatát és ne legyen kötelező a kétnyelvű sugárzás – már 1995 óta ott éktelenkedik az ide vonatkozó, államnyelvről szóló jogszabályban (270/1995 tc.). 1995 után három évvel került a magyar párt kormányra, ahol is nyolc éven át pöffeszkedhetett. Ezt nem lehetett volna akkor megoldani?
Hasonló a helyzet a petíció harmadik pontjával is. Eléggé naiv elképzelés egy nacionalista politikát folytató kormányzattól elvárni, hogy majd regionális nyelvként ismeri el a magyart Szlovákiában. Nem ment volna ez egy picit könnyebben 1998 és 2006 között?
Ami pedig a Pátriát és a tankönyveket illeti: kellemetlen ügyek, piszkálódás velünk szemben. Itt is viszont helyénvaló a kérdés: az említett nyolc év alatt nem lehetett volna ezeket a kérdéseket rendezni? A Pátria agóniája nem 2006-ban kezdődött. A magyar adást már hosszú évek óta nagyrészt csak az idős korosztály hallgatja (ez kb. a színvonal és a műsorszerkezet minőségéről vall), alkalmazottaik fizetése – amire feltűnően sokat panaszkodtak az elmúlt két évben – nem 2006 óta alacsonyabb szlovák kollégáik béreinél. Azelőtt is az volt. A frekvenciatanács élén pedig ugyebár évekig egy bizonyos Agócs Valéria állt, akit anno az MKP nevezett posztjára. A tanács pedig évekig „koalíciós többséggel“ működött – a koalíciós többség alatt természetesen a régi koalíció többség értendő.

Végezetül még egy gondolat a regionális nyelvi státuszhoz: fontos, jó lenne. De ugyanilyen fontos, hogy élni is tudjunk jogainkkal. A már meglévőkkel. A magyarok többsége viszont sajnos csak szűk családi körében használja anyanyelvét. A hivatalokba már zsiadosztyokkal futkosunk, sok helyen még a magyar utcaneveket is lusták kitenni, arról pedig ne is beszéljünk, az üzletek hányad része írja ki Dél-Szlovákiában magyarul is nevét, terméklistáját, illetve mindent, amivel a kedves ügyfél találkozhat. Avagy: magyarok egymás közt, szlovákul. Oda neked regionális nyelv(használat)!

Táblafestés rohadt nagy öngóllal

Szegény embert még az ág is húzza. A táblalefestős afférral kapcsolatban ezt inkább úgy módosítanám: szerencsétlen embert/pártot még az ág is húzza.
Most nem rosszból, de ennyire azt hiszem, csak az MKP lehet defekt. Miért is? Mi a helyzet?
A hétvégén a szlovák politikusok mélyebbnél mélyebb felháborodásuknak adnak hangot azzal kapcsolatban, hogy magyar szélsőségesek lekenték Pilisszentkereszt (szlovákul Mlynky) szlovák nyelvű helységnévtábláját. Erre mi, szlovákiai magyarok joggal mondhatjuk: mit pofáznak ezek, amikor itt heti rendszerességgel összemázolnak legalább egy magyar táblát. Sőt. És nem csak most, évek óta. Pontosabban azóta, hogy a 90-es évek elején végre nálunk is megjelenhettek a kisebbségi helységnévtáblák.
Az MKP – ezzel kapcsolatban is – tart egy hétfő késő délutáni sajtótájékoztatót (lapzárták miatt elég pocsék időpont, de hát részben érthető, mert a rendőrség DAC-ügyes sajtója is későn volt, azt meg kellet várniuk, mert arra akartak reagáni), amelyen felszólítják a belügyminisztert, hogy olyan gyorsan, amilyen gyorsan elítélte és magyarázatot követelt magyar kollégáiktól a szlovák tábla lefújására, ítélje el az itthoni táblamázolókat is. És persze oldja meg a problémát. (Zárójelben tegyük hozzá, hogy ez 1998 és 2006 között is élő jelenség volt, amellyel az MKP-t is magában foglaló kormány sem tudott mit tenni... sajnos.)
És hát mit ád Isten? Az MKP pont egy olyan táblát mutat be (a lekérit), amelyet történetesen általában nem etnikai okból szoktak összefirkálni – erről már a belügyminiszter tájékoztat másnap. Ahogy Kaliňák miniszter erélyesen bejelenti délelőtti sajtótájéjkoztatóján, a táblát nem tegnap mázolták össze (Csáky tegnap azt mondta, hogy aznap), hanem már évekkel korábban is úgy volt – ezt a helyi polgármester mondta el nekik. De. Mert nem ez a lényeg (az is gáz, ha két éve összemázolták, nem csak az, ha tegnap tették volna). A miniszter szerint a lefújásnak semmi köze a magyarutálathoz, a helyi emberkék szokták lefújni azért, mert az 1968-ban három falu összevonásából született község Lekérként szerepel hivatalosan, és ez a másik két egykori falu lakójának nem tetszik. Talán nekem sem tetszene. De azért még nem firkálnák le egy magyar helységnévtáblát. Ez másnak a jele szokott általában lenni...
Első hallásra elég debilnek tűnt a miniszter magyarázata. Hát persze, azért fújják le a magyar táblát, mert rühellnek az egykori szomszédfalu neve alatt „futni“. Nem pedig azért, mert egyesek ki nem állhatják a magyar feliratokat. Aztán délután kiderül: ez valóban így van. A helyi magyar polgármester ezt megerősíti az Új Szónak. Chezze!
Erre mondják, hogy pech. Szlovákiában többtucat, sőt, talán többszáz olyan magyar tábla van, amelyet legalább egyszer lefújtak már, egy rakat olyan, amelyet rendszeresen összecsesznek. Azért, mert magyar. Nem hiszem, hogy a lekérin kívül lenne még egy olyan, amelyet nem magyarellenességből firkálnának össze rendszeresen. Az MKP-nak pedig sikerül összeszednie ezt az egyet. Amikor van rá egy egész napjuk (a sajtót hétfő késő délután tartották). Ha pedig már a lekérit sikerült csak hozniuk, akkor legalább rákérdezhettek volna. Halló, mikor cseszték össze? Milyen gyakran? Ja, mert hogy ez ilyen helyi folklór, nem pedig szimpla magyarfóbia? Oké fijjúg, bocs a zavarásért, keresünk egy másik falut, táblát.
Nem, ők még erre sem képesek. És így mi lesz az egész eredménye? A hibbant Kaliňák-félék röhöghetnek a pofánkba, és persze mindenki, aki tudja, mi az igazság és emellett nagyon rühell is minket. Azért, mert magyarok vagyunk.
Mi meg olyan hülyék vagyunk, hogy balfékségünkben képesek vagyunk még az ellenfél ötöséről is öngúlt rúgni magunknak. Illetve az MKP. De hát mi választjuk őket négyévente. Szóval mi is hülyék vagyunk...

Miniszterek kénye-kedve

A botrányos honismereti tankönyvet és történelmi olvasókönyvet kiadó tankönyvkiadó sokat látott vezetője tegnap megmondta a tutit: nem a törvény, hanem a miniszteri ukáz a mérvadó, máskülönben becsukhatják a boltot. Avagy ahogy az illető fogalmazott: ha olyan tankönyvet adnak ki, amely megfelel a magyar pedagógusoknak, „megcseszi őket az SNS“. S bizony, egyszerre jóllakott kecskét és épen maradt káposztát még a népmesék világa sem ismer, az erőpozícióban Slota emberei ülnek, így a nemzeti kecskét kell jóllakatni. Mintha a könyvek az SNS-nek készülnének, nem pedig a magyar iskoláknak, ahol majd magyar tanárok fognak belőlük magyar gyerekeket tanítani.

A fenti kiadóvezetői kijelentés viszont azért is érdekes, mert ugyebár normális esetben a hatályos törvényeket és rendeleteket kell betartani, nem pedig a minisztérium mindenféle jogalapot nélkülöző törvénymagyarázataira támaszkodva cselekedni. Az oktatásügyi tárca nem arra van, hogy nyelv-, tábla-, önkormányzati, kartográfiai és másegyéb törvényeket magyarázzon, hanem arra, hogy normális feltételeket teremtsen az oktatásügy számára.

Ugyanakkor részben érthető a kiadóvállalatok hozzáállása is: ha nem táncolnak úgy, ahogy a minisztérium fütyül, „cseszhetik“ a tankönyveiket és a beléjük fektetett munkát. Ha a tárca által felügyelt illetékes bizottság nem adja meg az általuk kiadott tankönyvre áldását, az nem kerülhet az iskolákba s természetesen költségeiket sem fizeti meg az állam. Így tehát kvázi fölöslegbe írattak, szerkesztettek, lektoráltattak egy készülő tankönyvet, az maradhat elektronikus formában s várhat arra, hogy majd talán egy másik minisztériumi vezetőség alatt működő szakmai testület rábólint az új kötetre. Vagy pedig szépen átírják a tankönyvet a mindenható minisztérium követelményei alapján. Mondani sem kell, a kiadók nagy része majd ez utóbbit választja. Elvégre egy ideje már vége a szocinak, senki sem szeret raktárra gyártani. Ellenségeket keresni magának a mindenhatók körében, kiesni a bizniszből. Holmi pedagógiai és didaktikai elvek miatt…

Még szerencse, hogy egyéves álma után lassan az MKP is felébredt, s rájött, az oktatásügyi tárca és a „nemzetiek“ megzabolázására játszó, ám tőlük nagyon sokban nem különböző miniszterelnök-helyettes hosszú hónapok óta hülyeségeket zeng, amikor azt állítja: a nyelvtörvény írja elő a kötelező államnyelvi formát. Az idézett törvényben – ahogy például az Új Szó napilap hónapokkal korábban már megírta – egy szóval sem szerepel, hogy a kisebbségi iskoláknak kiadott tankönyvekben szlovák nyelven kell feltüntetni a földrajzi elnevezéseket. Mint ahogy a többi, korábban a tárca által előcibált jogszabályban sem. A probléma csak azzal van, hogy azóta már az iskolában vannak a minisztériumi agyrém által ihletett tankönyvek, s félő, 2010-ig csak hasonló szellemben írt kötetek hagyják majd el a nyomdákat. Vagy ami még valószínűbb, győz a miniszterelnök-helyettes „kompromisszumos“, „európai“, „standard“ megoldása – melyet az utóbb időben mintha az ellenzéki pártok is átvettek volna –, s a helyzet annyiban változik majd Mikolajék hibridségéhez képest: ezek után a szlovák alak mögött zárójelbe biggyesztve ott lesz a magyar elnevezés is. Ami akárhogyan is nézzük, az elmúlt évekhez képest így is jó nagy visszalépést jelent majd.