2010. január 17., vasárnap

A kedves vevő

Mindent a kedves vevőért – valahogy így kellene gondolkodnia minden szolgáltatónak és eladónak. A valóság néha kissé távolabb van ettől. Kis személyes ankét és eredményei.

Egyik unokatestvérem jóvoltából hétvégén Prágába készülünk – egy utazási csekk „segítségével“ –, ennek apropóján napokkal ezelőtt mailt írtam néhány ottani szállodának. Arra lettem volna kíváncsi, van-e szabad helyük az általam megadott időpontra, lehet-e náluk a megadott a napokra azzal a bizonyos utazási csekkel szállást foglalni, illetve, hogy be tudnak-e biztosítani nekünk egy kiságyat. Merthogy akkor még úgy volt, kislányunk is velünk jön.
A rövidke, illedelmes megfogalmazásban képernyőre vitt mailt három hotelnek küldtem el, hétfőn este. Ezek közül az egyik szerda délelőtt válaszolt, a második hat nap után, a harmadik pedig még válaszra sem méltatott minket. (A leveleket a szállodák honlapján feltüntetett, a rezervációk számára fenntartott címekre küldtük.)
Prága persze Prága, oda jobban dőlnek a turisták, mint Pozsonyba vagy a Tátrába, de azért mégiscsak elgondolkodtató ez a hozzáállás. Persze lehet, hogy csak „rossz“ napjaik voltak. Inkább bele sem gondolok, mi lett volna, ha három szlovákiai hotelnek küldök ilyen tárgyú maileket...

2010. január 15., péntek

Egy érdekes próbálkozás

Mától a SITA hírügynökség magyar nyelven is közöl híreket. A próbálkozás díjazandó, habár kérdéses, nem jött-e későn, illetve lesz-e rá elég vevő.

Merthogy a SITA magáncég, amely az állami TASR-rel szemben egy fillér költségvetési támogatást sem kap. Léte-nemléte csak a vevőkön – pontosabban saját ügyességén – múlik. Ebből a szempontból érdemes megnézni az új próbálkozást. Mert ugyebár beszélhet az ügynökség főszerkesztője és a témában megkérdezettek akármennyit is a kisebbségi magyarok jobb tájékoztatásáról, a szlovák–magyar közeledés felé tett lépésről, egy a lényeg: ha hosszú távon nem lesz rentábilis a szolgáltatás, akkor be fog fuccsolni. A magánvállalatok általában más (látványosabb, jobban eladható) formáját szokták választani a céges filantrópiának.
Nézzük meg közelebbről a szolgáltatást. A SITA kezdetben napi 15–20 hírt szeretne kiadni, ezeket ingyen elérhetővé teszi mindenki számára. (A bizniszben is olykor úgy működik ez, mint a kokóval: először ingyen kell adni, ha rászokott a nép, akkor lehet csak pénzt kérni érte.) A kérdés természetesen az: ki fizet majd a SITA-nak ezekért a hírekért – amikor már fizetős lesz (az összes vagy a nagy része) –, illetve milyen pluszbevételre számít a cég? Merthogy a szlovákiai magyar média eddig is a SITA vevője volt (nyomtatott lapok mellett a parameter.sk és a bumm.sk portálokon is lépten-nyomon SITA-hírbe ütközünk). Tény, hogy a szlovmagy újságírók dolgát nagyon is megkönnyítené, ha csak szerkeszteni, kiegészítgetni kellene az alaphírt, nem pedig még fordítani is. De: a potenciális vevőkör már eddig is vevő volt, kit lehet még rajtuk kívül megszólítani? Avagy ez a lépés egy megelőző csapás akart lenni az állami TASR felé, mely az utóbbi időben dömpingárakkal döngette a szlovákiai médiák kapuit. (Merthogy egy államilag dotált cég megengedheti magának a nem piaci árakat is...) S nagyon sok helyen befogadásra is lelt. Lehet, hogy a SITA mostani lépésével olyan helyzetet akart teremteni, hogy a közeljövőben jelenlegi magyar ügyfeleinek ne legyen oka (pénzügyi és emocionális – már ha utóbbiról beszélhetünk egyáltalán az üzleti életben) átpártolnia a konkurenciához? A magyar „szerkesztőség“ fenntartása ugyanis nem filléres mulatság – folyamatos közléshez legalább 2–3 emberre szükség van, s ez csak az abszolút minimum –, mégha csak félállásban vagy vállalkozói szerződéssel alkalmaznak is pár embert, akik ráadásul csak fordítani fogják a már meglévő szlovák híreket. Megjegyzendő: itt sem mindegy, hogy kiket (és mennyiért) szerződtet a cég. Ha ugyanis a hírek nem lesznek profin fordítva, jól megszerkesztve, akkor a vevőkör számára gyakorlatilag használhatatlanná válnak, s a szlovmagy médiamunkások inkább a szlovák eredetit fogják fordítani, mintsem az összecsapott fordításokat javítgatni. Ez utóbbival nem ritkán sokkal több bosszúság szokott lenni, mint a fordítgatással.
A próbálkozás mindenesetre egyedi és érdekes. Egyben docséretre méltó is – van olyan szlovák cég, mely a „magyar nyelvben“ is lát fantáziát.

2010. január 14., csütörtök

Magasabb vagy alacsonyabb lesz a magyarok választási részvétele a Híd megjelenésének következtében? Egy blogger-körkérdésre adott válasz, mely ismeretlen okok miatt ott nem jelent meg, ahol kellett volna. (Azóta már igen).* Sebaj, itt elolvasható.

Ez nagyban fog függeni a kampánytól is. Ha szélsőségesen mocskolódó lesz, melyben mindkét fél a másik maximális lejáratására fog törekedni, akkor elképzelhető, hogy alacsonyabb lesz a „szlovmagy“ választók részvétele, mint legutóbb. Amennyiben ezt elkerüli a két párt, akkor viszont jó esély van arra, hogy nőjön a magyarok választókedve – hiszen a kínálat bővülésének köszönhetően a kereslet is nőhet. Erre már csak azért is van esély, mert 2006-ban alacsonyabb volt a részvétel – az országos, de egyben a magyaroké is – a négy évvel korábbihoz viszonyítva, ennek köszönhetően az MKP a 2002-es választósokhoz képest 52 ezer szavazatot vesztett (ha jól számoltam, ez a 2002-es szavazók 16 százaléka). Ám százalékban így is javult támogatottsága.

A részvételt befolyásolhatja az a tényező is, hogy a két párt külön indul-e. Ha választási koalíciót kötnének – aminek jelen esetben szinte semmi esélye sincs, de a túlélési ösztön talán belehajtja a politikusokat –, akkor véleményem szerint szintén alacsonyabb részvétellel kell számolnunk. Ráadásul a választók egy része a koalíciót úgy értékelné, hogy a politikusok eddigi szembenállásukat a jól fizető képviselői helyekért adták fel, ezért nem érdemlik meg az ő támogatásukat – s így távol is maradnának a szavazóurnáktól.

Ugyancsak alacsonyabb lehetne a részvétel, ha valamely magyar párt egy másik (szlovák) párttal lépne koalícióra. Erre, jelenleg úgy néz ki, a Hídnak van nagyobb esélye – például az SaS-szel vagy az SDKÚ-val. Ebben az esetben szerintem a Híd potenciális választóinak egy része úgy gondolná, hogy nem feltétlenül kell részt vennie a voksoláson, mert a koalíció „bebiztosította“ a pártnak a parlamentbe való bejutást, s így már nincs is szükség az ő szavazatára. Főként a kevésbé meggyőződéses választók vélekedhetnének így. (Ez viszont nem jelenti azt, hogy a Híd jobban jár, ha külön indul – az 5 százalékos küszöböt ugyanis korántsem biztos, hogy egyedül átugorja…).

A szlovákiai magyar politikusok kevés újat tudnak mondani a választóknak, a szavazók nagy része ráadásul szerintem már unja is őket – elvégre nagy részük már 20 éve „oldja“ a mi problémáinkat, idézőjeles vagy tényleges sikerrel –, tehát nem a rajongás vagy az „új témák“ vinnének több magyart az urnákhoz. Sokkal inkább az a kicsit csalóka tény, hogy igazi választási lehetőség van, meg lehet mutatni, „ki az erősebb“, „ki a jobb“. Olykor ez is elég a nagyobb választási részvételhez.

Összességében, én inkább arra hajlok, hogy nem lesz alacsonyabb a „szlovmagy“ szavazók részvétele, mint négy évvel ezelőtt. Ugyanakkor mindezt nehéz lesz utólagosan lemérni, hiszen a Híd több szlovák szavazatot is szerezhet, mint négy illetve nyolc éve az MKP, így könnyen meglehet, hogy az MKP és a Híd szavazatainak mechanikus összeadásával nem kapunk választ az ankétban feltett kérdésre.


* A bejegyzés legelején szereplő kérdést a bumm.sk főszerkesztője – aki maga is szlovmagy polblogger – tette fel egy szlovmagy polblogger forumon a többi bloggernek. Azzal, hogy a valaszok egy cikkben jelennek meg. Jelen blog szerzője ezt időben elküldte a kérdést feltevő személy által megadott címekre, ám eddig ismeretlen ok miatt – talán a technika ördöge (?) –, ez nem jelent meg az arra szánt helyen.
* breaking news – azóta jelzett a kérdést feltevő, a válasz így az „eredeti“ helyén is olvasható lesz.
* legfrisebb – a bejegyzés valóban megjelent az adott oldalon.

2010. január 11., hétfő

Hány linkelés kell egy rossz forrásmegjelöléshez?

Szerencsés helyzetben elég már egy is. Sok vagy kevés? Attól függ, kinek.

A Népszabadság online ma (hétfő, január 11.) egy hosszabb írásában a szlovákiai „bombaüggyel“ foglalkozik – a bombával, melyet ugyebár a poprádi rendőrök küldtek Írországba. A cikket egy ismerősen csengő kommentár mondataival vezeti fel, majd annak rendje s módja szerint meg is adja, hogy ki írta ezt: „...véli a bumm.sk kommentárja.“ Benne a link. Mely valóban egy bummon megjelent írásra mutat. Pontosabban egy bummon elkezdődő írásra, mely felébe vágva véget ér, a folytatás pedig egy linken érhető el. A link az egyik ismert szlovmagy blogger és hírlapíró blogjára visz minket, ahol az illető Új Szóban leközölt kommentárját találjuk.
A kör bezárult, avagy így lesz egy újszós kommentárból a bumm kommentárja. A Népszabadságon.

2009. november 2., hétfő

A Hírlapíró Szótlan Tizedes Philosophikus Komáromi Körképe

Halloween vigíliáján hajoltak össze újfent a szlovmagy bloggerek. A tetthely ezúttal a fővárosi Budvar Pub volt.

A jelenlévők a kormány, a közállapotok, az MKP, a Híd, valamint a felvidéki magyar közéleti restség és hülyeség szidalmazása után a következőkben egyeztek meg:

1. Felvidéki magyarnak lenni cool. Tegyünk érte, hogy ezt mások is így lássák! Dolgozzunk a felvidéki és a regionális identitás kialakításán, mert ezek egyelőre hiánycikknek számítanak.

2. Arányaiban szemlélve kevés a szlovmagy polblog. Mivel a bloggergyártás - bár kellemes, de - nagyon időigényes folyamat, nem errefelé vezet az út. Írjon mindenki sok jó posztot! Kövessük figyelemmel a megyei választásokat is!

3. Kövessük Tizedes kollégát abban, ami neki már van, a többieknek meg még nincs!

4. Éljünk környezettudatosan, és használjunk szabad szoftvereket. Most jelent meg az Ubuntu Linux új verziója.

5. Igen a megbékélésre, nem az erről szóló pártmaszlagokra!

A tudatmódosító szerek fogyasztásával egybekötött rendezvény résztvevői a következő blogok szerzői voltak (az ülésrend szerint):

Philosophus Naplója, Komáromi blog, Tizedes, A hírlapíró és a halál, Körkép, Szótlan Szemtanú

2009. október 28., szerda

Egy jó szakember

Minek a mentelmi jog? Pláne egy jó szakembernek? Aki mégcsak nem is képviselő. Mert nem lehet az, ezt már 2000-ben tudatták vele. Vagy mégiscsak honatya lenne?

Az a piszkos immunitás. Ezúttal egy bizonyos smeres képviselőt ért utol a sors, aki egy cigánylánnyal akart csintalankodni, amiért a csaj fickója beütötte a képviselő úr autójának üvegét. Ő pedig ezért kissé inzultálta. Állítólag.
Ám mivel az illető azóta már képviselő lett, az ügyészség tehetetlen. A parlament ugyanis – amint az várható volt egy kormánypárti politikus esetében – nem függesztette fel az elvtárs mentelmi jogát. Az ügy mondhatni klasszikus darab, több tucat ehhez hasonlót láttunk már az elmúlt másfél évtizedben a szlovák törvényhozásban. Az ok, amiért ezt a bejegyzést idetosszantottam, egy korábbi Nové Slovo-interjú, mely a képviselő úr nevével kapcsolatban eszembe jutott. Vagyis a baloldali hetilap egyik beszélgetőestjén elhangzottak lejegyzése. 2000-ből. Akivel pedig beszélgettek, az Robert Fico akkori ellenzéki pártelnök, jelenlegi kormányfő. Az elvhű politikus.

„...Mondok egy ember, egy embert, aki csillagos egyesre teljesített. Jano Kvorka, aki eljött a pártalapító kongresszusra, elviselte a küldöttek lenéző tekinteteit és értesült arról, hogy soha semmilyen magas pártfunkciót nem tölthet be, nem lehet képviselő vagy miniszter. Pedig ő az egyik legjobb regionális koordinátor. Ha mindenki ilyen volna, a Smernek ma 30 százalékos támogatottsága lenne.“ (kiemelések tőlem, az eredeti megtalálható itt)


Megj.: a linkelt beszélgetés egy nagyszerű forrás. Aki türelmesen végigolvassa, az láthatja, mennyi mindenben változott meg azóta a kormányfő véleménye, s pont fordítva, mi mindent lehetett már akkor „kiolvasni“ belőle.

2009. október 13., kedd

Elfelejtett (sohasem volt?) elvek

Az ember gyorsan felejt. A politikus is. A politikus is csak ember.

Koszovó felosztása dominóeffektussal járna – véli egy európai kis ország külügyminisztere. A kijelentés talán nem lenne ennyire meglepő, ha nem éppen Koszovó vezető diplomatájáról lenne szó. Hosszú éveken keresztül ugyanis éppen a koszovói albánok voltak azok, akik a „szent és sérthetetlen országhatárok“ és a „nemzeti szuverenitás“ megtörésének a zászlóvivői voltak. Céljukat pedig el is érték – az más dolog, hogy milyen eszközökkel. Mert hát az eszközökben a szerbek sem válogattak. Az eredmény ismert: Szerbia elvesztette Koszovót. Azt az egykori régiót, ma független államot, melynek 90 százaléka amúgy sem kívánt a szláv testvérek uralma alatt élni.
A koszovói függetlenedési folyamattal párhuzamosan pedig a régió északi részében élő szerbek is függetlenséget akartak, akarnak. Illetve azt mondják: ha ti elszakadhattok Szerbiától, miért visztek minket is az új államba, mi Szerbia része szeretnénk maradni. S ebben van valami ráció.
Egy elvhű koszovói elszakadáspártitól pedig mi sem lenne természetesebb, mint azt mondani: mi is menni akartunk, nem engedtek, küszködtünk, de sikerült. Ti is menni akartok, hát tessék, mi megértjük, ha mehetnéketek támadt.
Mondhatná ezt egy politikus, ha elvhű lenne. De olyanból viszonylag kevés van, pláne a Balkánon. Pedig ha már elvhűség nincs, legalább a ráció közbeszólhatna: jobb „megszabadulni“ az új államban élni nem akaró kisebbségtől, ezzel is jó pontokat szerezni a nemzetközi közösség előtt. Vagy legalább ezzel a lépéssel „kibizniszelni“ valamit a szerbeknél, normalizálni próbálni (a hangsúly a próbálni szócskán van) a kapcsolatokat.
Ez a hozzáállás kicsit emlékeztet az első világháború utáni (f)osztozkodáson nyertes államok politikájára: kisebbségként jogokat követeltünk, de többségként megadni azt a többségiből kisebbségivé válóknak már büdös.
Mint ahogy az elvhűség is.
Büdös.