Ha a norvég ítészek azt kívánták elérni, hogy a Nobel-békedíjat végérvényesen gúny tárgyává tegyék, elérték céljukat. De feltehetően nem ez volt a vezérmotívumuk, amikor egy alig egy éve hivatalban lévő, gyakorlatilag még semmilyen eredményt felmutatni nem tudó – hacsak a „megmentő csomagok“ címszó alatt kidobott dollármilliárdokat nem számítjuk ide – elnöknek ítélték az egykor rangosnak számító díjat.
Igen, egykor rangosnak számítót. Ugyanis ha megnézzük, az utóbbi egy évtizedben ki mindenki részesült ebben az elismerésben, akkor láthatjuk, a mostani döntés nem egy egyszeri félrelépés, egy fura korszak kezdete, csak valaminek a legalja. 2001-ben a gittegyletként működő ENSZ és annak akkori feje, Kofi Annan kapta a díjat, egy évre rá a 20. század egyik legcsapnivalóbb teljesítményét nyújtó amerikai elnöke, Jimmy Carter (akinek tevékenysége utóda, Ronald Reagan történelemformáló, bátor és karakán politikai szerepvállalása és személyisége mellett valósággal eltörpül), 2005-ben egy másik gittegylet, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség és annak vezetője (akik soha egyik atomfegyverekkel fenyegető rendszernél sem tudtak semmit elérni) vihette haza a díjat, 2007-ben pedig a propagandista Al Gore és csapata, aki olyan vehemensen menti meg a környezetet, hogy közben a Southfork ranch-csal vetélkedő villája és autói annyi energiát zabálnak fel, mint fél Afrika. És ezek után jön egy államfő, aki a jelölések leadásának pillanatában még csak zsenge két hete volt hivatalában, a díj odaítéléséről szóló döntés pillanatában pedig nulla eredményt tudott felmutatni. A fentebb felsoroltak legalább hosszú éveken keresztül csinálták a nagy semmit, tehát nagyon tapintatos véleményezéssel rá lehetett fogni, hogy van mögöttük valami. Persze nem eredmény, de valami. Most még ennyi sem. Semmi.
Nobel-békedíjat kaphat elnök. Kaphat amerikai elnök is. Demokrata vagy republikánus, fehér vagy fekete, mindegy. De, kérem szépen, az eredmények alapján! A döntés viszont azt sejteti, valakik a politikai preferenciák alapján döntöttek, egy oldalt, nézetet, kezdeményezéseket támogatandó, nem pedig azért, mert a díjazott kezdeményezései, tettei láthatóan előbbre vitték volna a világot.
Barack Obama lehet, hogy eredményes elnök lesz. Legyen az! Lehet, hogy a nemzetközi diplomáciában és a konfliktusok megelőzésében is új korszakot fog nyitni. Nyisson! Lehet, hogy embermilliók életét fogja megmenteni tevékenységével. Mentse meg! Drukkolok neki hozzá, őszintén. Mint minden jó kezdeményezésnek. De hogy eddig ebből semmi sem jött össze – sőt, eddig úgy néz ki, nem is nagyon fog –, az is biztos. Most ez is elég volt a Nobel-díjhoz. Szomorú. Avagy: egy illúzióval kevesebb.
Igen, egykor rangosnak számítót. Ugyanis ha megnézzük, az utóbbi egy évtizedben ki mindenki részesült ebben az elismerésben, akkor láthatjuk, a mostani döntés nem egy egyszeri félrelépés, egy fura korszak kezdete, csak valaminek a legalja. 2001-ben a gittegyletként működő ENSZ és annak akkori feje, Kofi Annan kapta a díjat, egy évre rá a 20. század egyik legcsapnivalóbb teljesítményét nyújtó amerikai elnöke, Jimmy Carter (akinek tevékenysége utóda, Ronald Reagan történelemformáló, bátor és karakán politikai szerepvállalása és személyisége mellett valósággal eltörpül), 2005-ben egy másik gittegylet, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség és annak vezetője (akik soha egyik atomfegyverekkel fenyegető rendszernél sem tudtak semmit elérni) vihette haza a díjat, 2007-ben pedig a propagandista Al Gore és csapata, aki olyan vehemensen menti meg a környezetet, hogy közben a Southfork ranch-csal vetélkedő villája és autói annyi energiát zabálnak fel, mint fél Afrika. És ezek után jön egy államfő, aki a jelölések leadásának pillanatában még csak zsenge két hete volt hivatalában, a díj odaítéléséről szóló döntés pillanatában pedig nulla eredményt tudott felmutatni. A fentebb felsoroltak legalább hosszú éveken keresztül csinálták a nagy semmit, tehát nagyon tapintatos véleményezéssel rá lehetett fogni, hogy van mögöttük valami. Persze nem eredmény, de valami. Most még ennyi sem. Semmi.
Nobel-békedíjat kaphat elnök. Kaphat amerikai elnök is. Demokrata vagy republikánus, fehér vagy fekete, mindegy. De, kérem szépen, az eredmények alapján! A döntés viszont azt sejteti, valakik a politikai preferenciák alapján döntöttek, egy oldalt, nézetet, kezdeményezéseket támogatandó, nem pedig azért, mert a díjazott kezdeményezései, tettei láthatóan előbbre vitték volna a világot.
Barack Obama lehet, hogy eredményes elnök lesz. Legyen az! Lehet, hogy a nemzetközi diplomáciában és a konfliktusok megelőzésében is új korszakot fog nyitni. Nyisson! Lehet, hogy embermilliók életét fogja megmenteni tevékenységével. Mentse meg! Drukkolok neki hozzá, őszintén. Mint minden jó kezdeményezésnek. De hogy eddig ebből semmi sem jött össze – sőt, eddig úgy néz ki, nem is nagyon fog –, az is biztos. Most ez is elég volt a Nobel-díjhoz. Szomorú. Avagy: egy illúzióval kevesebb.
1 megjegyzés:
Másrészt magad sem tagadhatod le, hogy történelmi mérföldkő ez a győzelem, hiszen néger demokrata amerikai elnök eddig még soha nem kapott béke-Nobelt :)
Megjegyzés küldése