Mint minden mítosznak, az államfőválasztásinak is van bizonyos reális alapja. Illetve volt. 2004-ben egy április 3-ai szombaton Eduard Kukan SDKÚ-s elnökjelölt nagyon csúnyán elhasalt, amit utólag úgy lehet értékelni, hogy az akkor kormánypárti erők szétforgácsolták támogatásukat, sok jelöltet indítottak, így a két bitang – Mečiar és Gašparovič – jutott a második fordulóba.
Ebből egyesek 2009-ben azt a következtetést vonják le, hogy mindenki, aki nem Ivetovára szavaz, hibát követ el, ugyanis ezzel már az első körben győzelemhez segítheti Ivanovičot. „Lásd, mi történt 2004-ben!“ – mondják. Igen. Nézzük is meg, mi volt 2004-ben! Ha nem számítjuk a futottak még kategóriába tartozókat, akkor azt mondhatjuk, öt éve az akkori kormánypárti szimpatizánsok Eduard Kukan, František Mikloško és Martin Bútora közül választhattak, az akkori ellenzékieket Vladimír Mečiar és Ivan Gašparovič igyekezett megszólítani, míg Rudolf Schuster koalíciós (1999-ben ők támogatták) és ellenzéki szavazatokra (nekik nyalt már akkor) is számíthatott. Kukan 22,09, Mikloško és Bútora pedig 6,51–6,51 százalékot szerzett. Ilyen helyzetben a koalíciós szavazatok úgy forgácsolódtak szét, hogy közben két, a nem a futottak még kategóriába tartozó ellenzéki jelölt volt versenyben. Aláhúzandó a kettő szócska. Ugyanis a második körbe pont két jelölt juthat be. Itt tehát megvolt az esélye, hogy mind a kettő az egyik táborból kerül ki – és ez meg is történt, ugyanis a másik tábor szavazatai három jelölt között oszlottak meg.
2009-ben ezzel szemben az egykori ellenzéki, ma koalíciós tábornak csak egy esélyes jelöltje van Gašpar Ivanovič személyében. 2004 jelenlegi ellenzéki szemmel tehát azért nem ismétlődhet meg, mert a második körbe így is, úgy is egy ellenzéki jelölt be fog jutni – ez valószínűleg Ivetová lesz. Aki viszont nem rá szavaz, hanem például Mikloš Františkóra vagy Martina Zuzankovára, az ezzel nem Ivanovičot támogatja. Sőt, mivel nem Ivanovičra szavaz, ezzel tőle vesz el szavazatot, az őrá leadott voksok arányát rontja. 2004-ben sem egyenként Mečiart vagy Gašparovičot támogatta a „szerte“ szavazó „koalíciós“ voksoló, hanem azt a lehetőséget erősítette, hogy az előbb nevezett mindkét jelölt bejut a második fordulóba. Mindkettő. Most viszont nincs kettő, csak egy. Ezért 2004 objektíve nem ismétlődhet meg.
A fent leírt elnökválasztási mítoszt terjesztőket három nagy csoportba lehet sorolni:
– tudatlanok,
– propagandisták,
– demagógok.
Az első csoportba azok tartoznak, akik vagy nem nézték meg jól, miről is van szó, csak átvették a hangzatos szólamokat vagy egyszerűen nem rendelkeznek a helyzet felismeréséhez szükséges minimális analitikus képességgel sem.
A második és harmadik csoportot azok alkotják, akik nagyon is képben vannak, ám a mítoszt eszközként használják fel. A propagandisták Ivetová szekerét tolják (ezzel nem Ivetovát minősítem, az ő szekerét egy sor nem propagandista is tolja), neki szeretnének minél több szavazatot szerezni, ezért vetik be elrettentésként ezt az átlátszó trükköt. A harmadik csoportba azok tartoznak, akik valamilyen okból rühellik az egyik kevésbé esélyes jelöltek – például Františkót –, ám ezt így nem akarják leírni, ezért valamilyen álokot keresnek az ő pocskondiázására. A „megbontja az ellenzéki egységet“ szólam pedig elég hangzatos ehhez.
A probléma csak azzal van, hogy ezt a módszert olyanok használják, akik módszereik miatt is kritizálják a jelenlegi „vörös cunamit“ megvalósító kompániát. Ha pedig hozzáállásban, tisztességben nem nagyon különbözünk tőlük, akkor miben? Például alacsonyabb járulékokat és adókat szeretnénk? Ez édeskevés...
Ebből egyesek 2009-ben azt a következtetést vonják le, hogy mindenki, aki nem Ivetovára szavaz, hibát követ el, ugyanis ezzel már az első körben győzelemhez segítheti Ivanovičot. „Lásd, mi történt 2004-ben!“ – mondják. Igen. Nézzük is meg, mi volt 2004-ben! Ha nem számítjuk a futottak még kategóriába tartozókat, akkor azt mondhatjuk, öt éve az akkori kormánypárti szimpatizánsok Eduard Kukan, František Mikloško és Martin Bútora közül választhattak, az akkori ellenzékieket Vladimír Mečiar és Ivan Gašparovič igyekezett megszólítani, míg Rudolf Schuster koalíciós (1999-ben ők támogatták) és ellenzéki szavazatokra (nekik nyalt már akkor) is számíthatott. Kukan 22,09, Mikloško és Bútora pedig 6,51–6,51 százalékot szerzett. Ilyen helyzetben a koalíciós szavazatok úgy forgácsolódtak szét, hogy közben két, a nem a futottak még kategóriába tartozó ellenzéki jelölt volt versenyben. Aláhúzandó a kettő szócska. Ugyanis a második körbe pont két jelölt juthat be. Itt tehát megvolt az esélye, hogy mind a kettő az egyik táborból kerül ki – és ez meg is történt, ugyanis a másik tábor szavazatai három jelölt között oszlottak meg.
2009-ben ezzel szemben az egykori ellenzéki, ma koalíciós tábornak csak egy esélyes jelöltje van Gašpar Ivanovič személyében. 2004 jelenlegi ellenzéki szemmel tehát azért nem ismétlődhet meg, mert a második körbe így is, úgy is egy ellenzéki jelölt be fog jutni – ez valószínűleg Ivetová lesz. Aki viszont nem rá szavaz, hanem például Mikloš Františkóra vagy Martina Zuzankovára, az ezzel nem Ivanovičot támogatja. Sőt, mivel nem Ivanovičra szavaz, ezzel tőle vesz el szavazatot, az őrá leadott voksok arányát rontja. 2004-ben sem egyenként Mečiart vagy Gašparovičot támogatta a „szerte“ szavazó „koalíciós“ voksoló, hanem azt a lehetőséget erősítette, hogy az előbb nevezett mindkét jelölt bejut a második fordulóba. Mindkettő. Most viszont nincs kettő, csak egy. Ezért 2004 objektíve nem ismétlődhet meg.
A fent leírt elnökválasztási mítoszt terjesztőket három nagy csoportba lehet sorolni:
– tudatlanok,
– propagandisták,
– demagógok.
Az első csoportba azok tartoznak, akik vagy nem nézték meg jól, miről is van szó, csak átvették a hangzatos szólamokat vagy egyszerűen nem rendelkeznek a helyzet felismeréséhez szükséges minimális analitikus képességgel sem.
A második és harmadik csoportot azok alkotják, akik nagyon is képben vannak, ám a mítoszt eszközként használják fel. A propagandisták Ivetová szekerét tolják (ezzel nem Ivetovát minősítem, az ő szekerét egy sor nem propagandista is tolja), neki szeretnének minél több szavazatot szerezni, ezért vetik be elrettentésként ezt az átlátszó trükköt. A harmadik csoportba azok tartoznak, akik valamilyen okból rühellik az egyik kevésbé esélyes jelöltek – például Františkót –, ám ezt így nem akarják leírni, ezért valamilyen álokot keresnek az ő pocskondiázására. A „megbontja az ellenzéki egységet“ szólam pedig elég hangzatos ehhez.
A probléma csak azzal van, hogy ezt a módszert olyanok használják, akik módszereik miatt is kritizálják a jelenlegi „vörös cunamit“ megvalósító kompániát. Ha pedig hozzáállásban, tisztességben nem nagyon különbözünk tőlük, akkor miben? Például alacsonyabb járulékokat és adókat szeretnénk? Ez édeskevés...
A jelöltek neveit a kampánycsendre való tekintettel írtam át – hogy poénkodjunk egy kicsit...
1 megjegyzés:
Én ezt még azzal egészíteném ki, hogy a 2. és 3. csoportba tartozók eléggé szűk látókörűek is. Szerintem. Ezzel a viselkedéssel maguk ellen fordítják a többi jelölt szavazóit (elsősorban a Mikloskoet), pedig azok nélkül nem fogja megverni Gasparovicot a 2. körben. Radicovanak ez világos, nem is folytat ellenkampányt senki ellen. Csak a szimpatizánsai nem bírnak valahogy magukkal...
Megjegyzés küldése