Az év címlapja

A mai világban már nem csak az írott tartalommal versenyeznek az írott sajtótermékek, ez azt hiszem közismert tény. Nagyon sokat dob még egy véleményformáló, komoly heti- vagy havilap megítélésén is, ha nem csak olvasható, de nézhető is.
Pofás kis versennyel jött elő az elmúlt hetekben a sokak által talán nem véletlenül legjobbnak tartott szlovák(iai) hetilap – mely arról is ismert, hogy „nézhető“ is. Az obalkaroka.sk címen bárki kipróbálhatja magát, tervezhet egy saját Týždeň-címlapot, amelyet aztán az oldal megversenyeztet. Első körben az internetes szavazók döntenek, végül a legjobb 100 címlap közül egy szakmai zsűri választja ki a nyerőt. Meglepetésemre rengeteg érdekes címlaptervet találtam az oldalon – a verseny már december eleje óta fut és január végéig tart –, szerintem szinte minden második pályázat megállná a helyét élesben is. Szabad perceinkben érdemes végigböngészgetni ezeket.
Egy verseny akkor attraktív, ha a nyeremények is azok. A főnyeremény ebben az esetben egy cirka ezer eurót érő majdnemprofi tükörreflexes fényképezőgép, de emellett szétosztanak még jópár ennél alacsonyabb kategóriájú – de szintén nagyon jó – fényképezőgépet.

Átlagon felüliek

Kivételezett kaszt a magyar, mégis örökké elégedetlen – a szlovák politikusok kijelentéseit hallva mi mást gondolhatna rólunk egy átlagos szlovák ajkú honpolgár. Már megszokhattuk, hogy a kisebbségi jogok bármilyen típusú bővítésére vagy megszilárdítására irányuló igyekezet esetén azzal érvelnek a többségi nemzet politikusai - tekintet nélkül arra, mely ideológiai szekértábor tagjai -, hogy nekünk nincs okunk és jogunk panaszra, mert átlagon felüli, szlovenszkósan mondva standardon felüli kisebbségi jogaink vannak. Azt sajnos egyik sem teszi hozzá, hogy miben, illetve mi is az az áltag, amelytől a hazai viszonyok oly nagyon, mégpedig pozitív irányban eltérnek. Nemlőnek le bennünket magyarságunkért, esetleg nem kell kötelezően sárga szentkoronás kitűzőt hordanunk. Dolgozhatunk, egyetemre járhatunk, vállalkozhatunk szabadon. Ezek lennének az átlagon felüliség ismérvei? Vagy az, hogy vannak magyar iskoláink, magyar helységnévtábláink, a hivatokban anyanyelvünkön is megszólalhatunk, ha az adott község legalább ötöde magyarnak vallja magát? Ezeket Európa-szerte szinte minden, kisebbségek által is lakott országban megtaláljuk. Az átlagon felüli kisebbségi jogok mint terminus technicus a szlovák politikusok, sőt gyakran még a politikamagyarázók számára is magától értetődő alapaxióma lett. Mintha azt mondanák, kétszer kettő négy. Az ég kék, a fű pedig zöld. Snassz ezt állítani, pláne egy olyan országban, mely a közelmúltig - és a most kormányzó garnitúrának köszönhetően talán a közeljövőben ismét - egy sor paraméterben nem volt európai szintű. Jó volt halla(t)niuk, hogy legalább ebben az. Szerintük.
Szomorúbb viszont, ha ezt a mantrát olyan politikusok is hajtogatják, akiknek jobban kellene vigyázniuk arra, miről s mit beszélnek. Például az államfő, aki a törvények szerint minden polgár elnöke, így elméletileg a miénk is. Vagy a kormány alelnöke, akinek munkaköri leírásában szerepel a kisebbségi jogok védelme és felügyelete. Képzeljük csak el, mi történne, ha például a szociális ügyi miniszter javító jellegű, vagy annak tűnő javaslatok helyett négy évig csak azt hajtogatná körbe-körbe: Szlovákiában áltagon felüli a szocális helyzet. Az érintettek, a választók valószínűleg vasvillával kergetnék el hivatalából. A minisztereket normális esetben nem azért tartjuk, hogy azt mondogassák, nincs min javítani, tehát de facto nincs semmi tennivalójuk. Ilyen tisztségviselőkre nincs szükség. Pláne nem akkor, ha munka akadna bőven. A kisebbségi jogokért felelős miniszterelnök-helyettes így azon kevesek közé tartozik, akik deklaráltan munka nélkül kapják a fizetésüket. Politikai vasvillákat pedig eddig azért nem láthatott, mert az érintettek köre szűk, s nagyrészt maguk sincsenek tisztában azzal, mi is lenne az, amit el kellene s lehetne még érniük.